Bodnár János

Pilátus

szerzői kiadás  | 1992  | papír / puha kötés  |  158 oldal

Libri Antikvárium
Zsidóság és kereszténység, a nyugati civilizáció alapját leginkább képező két vallás és világnézet, különösképp hordoz magában ellentéteket éppúgy, mint éppen az ellentétek összecsapása révén születő, magasabb szintű egységeket és harmóniát is. Mindamellett, hogy jogosan beszélünk tehát közös zsidókeresztény hagyományról, az ellentétek - sajnálatosan, de fejlődést általánosan elősegítően, szerencsésen is - nem szűntek meg létezni. Eredetük, vallási szempontból Krisztus személyének kétféle interpretálásában rejlik. Míg a zsidó vallás Jézusban pusztán vallási tanítót, a kereszténység az egész emberiség üdvtörténetének központi, isten-emberi alakját látja. a szerzőt, mint anyai ágon zsidó származású, nagyanyja révén kikeresztelkedett római katolikus vallásút, legmélyebben foglalkoztatta a zsidóság felelősségének kérdése Jézus kereszthalálával kapcsolatban. A kérdés jelentőségét csak elmélyíti sok-generációs érintettsége ("vére rajtunk és fiainkon"). A regény megfogalmazóját mindazok a próbálkozások, melyek a felelősség kérdésének magyarázatával foglalkoznak, nem teljesen elégítették ki. Sem Jézus személyiségének nem katolikus értelmezése ("csak egy rabbi volt"), sem pedig a felelősség teljes áthárítása a rómaiakra nem tűnt kielégítő megoldásnak. A regény lapjain a Megváltó halálát követő egyetlen éjszaka története során olyan újszerű teológiai megközelítés születik, mely a zsidóság szerepének egyetlen lehetséges pozitív értékelésével magyarázza az eseményeket, miközben semmiféle módon nem próbálja torzítani Jézus személyének katolikus felfogását. v
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szerzői kiadás
Kiadás éve1992
Oldalak száma:158
Súly200 gr
ISBN2399958604223
ÁrukódSL#2112731719
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: SzerintemNáray Tamás: Szerintem