Pápák - Szent Pétertől XVI. Benedekig (Fordította: Béresi Ákos)

alexandra kiadó  | 2010  | bélelt borító  |  287 oldal

Libri Antikvárium
Saját képekkel - Ismertető: A hivatalos egyháztörténet 265 pápát ismer név szerint, és ehhez jön még jó háromtucatnyi ellenpápa. Vannak köztük kiemelkedő személyiségek (mint VII. Gergely, aki kényszerítette IV. Henriket, hogy vezeklésül zarándokoljon el hozzá Canossába), vannak gátlástalan uralkodók (mint Rodrigo Borgia, aki VI. Sándor néven teljesen világi módon uralkodott az egyházi államban, méreg és tőr segítségével), vannak műértők is (mint II. Gyula, aki Michelangelót és Raffaellót remekművek megalkotásával bízta meg), vagy éppenséggel tudós Biblia-magyarázók (mint XVI. Benedek). Krisztus helytartójaként a pápa nem csupán az egyházi állam és kétmilliárd keresztény vezetője, hanem mindig hatással volt a világ történéseire is. A pápaság története így mindenkor összekapcsolódott a kereszténység által formált Nyugattal. A kötet az összes pápát és ellenpápát bemutatja, a kezdetektől, Róma katakombáitól a jelenig - és mindeközben festészeti, szobrászati és építészeti mesterművekkel gazdagon ékesített ívét rajzolja meg az elmúlt 2000 év (egyház)történetének.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 990 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - karcos borító
Saját képekkel (állapotfotó). Keveset forgatott, jó állapotú példány. Könyvízelítő: "Belelapozás".
Kiadó alexandra kiadó
Kiadás éve2010
Oldalak száma:287
Súly1200 gr
ISBN2399967336498
ÁrukódSL#2111013062
Kötésbélelt borító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 990 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára