Pálfordult világ

imprimatur kiadó  | 2016  | papír / puha kötés  |  650 oldal

Libri Antikvárium
Tudjuk, látjuk, tanúi voltunk: megbukik az az ideológia és a rá épült rendszer, amelyik a múltat végképp eltörölni akarja. De mit vesz át a múltból, hogyan veszi át és mennyit őrzi meg belőle az az ideológia (és a reá épült társadalmi-gazdasági-jogi stb rendszer), amelynek vezéralakja a következőt hirdeti: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt. Nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy tökéletessé tegyem. Pálfordult világ című regényemben ezen kérdések vizsgálatára teszek kísérletet. Mindeközben persze unalmas könyvnek nincsen olvasója Szent Pál Saulus hétköznapi életkörülményeit, veszélyes küzdelmeit, kalandjait és konspirációit is igyekszem bemutatni. Könnyen elképzelhető, hogy a regényben megfogalmazott gondolatok első nekifutásra némelyek számára meghökkentőek és provokatívak. Az előítéleteket félretéve nem árt azonban alaposan végiggondolni azokat a jelenlegitől gyökeresen eltérő körülményeket, amelyek között a kereszténység megszületett. Szent Pál, a hittételek első számú megfogalmazója hiába szeretnénk tisztán elméleti embernek, afféle hittudósnak látni és láttatni praktikus és kőkemény szervező volt. Politikus, akár tetszik ez, akár nem. Politikus, szervező, forradalmár. Fegyverek nélkül vívott, de korántsem békés forradalom az övé, mégpedig a világtörténelem legnagyobb forradalma: néhány évtized alatt gyökeresen átformálta a világ arculatát. Sutba vetett egy többszáz éve fennálló és működő sokistenes rendszert, és bevezetett helyette egy egyistenes újat. Politikailag robbanásig feszült légkörben, egymásra acsarkodó zsidó pártok és mozgalmak szorításában tevékenykedik. Mindezek fölött pedig ott terpeszkedik Róma kegyetlenül szigorú katonai és gazdasági fennhatósága. Kiváló helyzetértékelésével világosan látja, hogy a zsidóság vallási-állami léte a mélybe zuhanás és elpusztulás határán tántorog, hogy a nyugalom kényes egyensúlya nem sokáig tartható. Ebben a helyzetben kell neki a túlélés feltételeit megteremtenie, a galileai próféta, Jézus Krisztus istenségén alapuló keresztény világegyházat létrehoznia. Néhány évtizede van mindössze erre. Bár a győzelem sokáig kétséges, az eredmény azt mutatja, sikerrel járt. Hiába pusztítja el a későbbi római császár, Titusz Kr. u. 70-ben Jeruzsálemet, hiába szűnik meg közel kétezer évre a zsidóság állami léte, a zsidó Jézus hite és kultúrája elsősorban Pál munkálkodásának köszönhetően túllép Palesztinán, és beteríti a világot.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - karcos borító
ragasztás mentén kissé megtört
Kiadó imprimatur kiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:650
Súly836 gr
ISBN2399998888355
ÁrukódSL#2109065315
Kötéspapír / puha kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély