Öt világrészen keresztül

Valahol, ott a Zagyva-Tarna szögén rosszul ütött ki az aratás. A Mátra olvadó havától növelve, tavaszi felszéltől kergetve a Zagyva kijött a medréből és zavaros, sárga vizével végigpaskolta, földre teperte, posványos sárba fojtotta a gazda reménységét, a zöldelő életet. A víz letakarodott azután, de aranyos kalász nem nőtt többé a helyén, békatanya és posvány maradt arra az évre a jó fekete föld. Miből élünk meg ezidén ? És összecsavarodott a gazda szive, mikor otthon az ő kis cselédjeire nézett, akik ettől a hűséges fekete földtől, az ő két keze munkájától várták az életet egy egész hosszú esztendőre. Talán a dupláját hozza jövő évre a megöntözött föld, talán ezt is kiheverjük valahogyan, talán a másik esztendő jobb lesz, talán, talán... De mikor az az esztendő olyan rettentően hosszú idő és ezeknek az apróságoknak ma kell a kenyér, ma és mindennap! És a gazda keserűséggel, fájdalmas szemrehányással nézett a földre, amely hűtelen lett hozzá. Közbe adót meg tartozást kerestek rajta, azután meg egy levél is jött a faluba a kovács öcscsétől, a ki esztendővel azelőtt ment ki messzi világba, Amerikába. Azt írta benne a legény, hogy jól megy a sora, hogy Pittsburg városban van sok más magyarral egyetemben a nagy aczélgyárakban. Hogy sokat kell dolgoznia, az igaz, de jól megfizetik, meg hogy az amerikai pénz többet is ér, mint a mienk. Hogy ott nem húzza az adó a szegény embert, nincs úr és paraszt, minden ember egyforma; ő már ki is váltja az egyik papírját, ha a másikat is megszerzi hozzá, akkor citizen lesz, állampolgár és úgy szavaz az elnökre, mint akárki más. A gazda megértette a levelet és annak minden szava mélyen beleszántott a lelkébe.