Öt vallomás

,,Legtöbben azt hiszik, hogy Luther megszüntette a gyónást. De ez nem így van. Négyszemközti beszélgetéseket javasolt helyette. Ám a jeles reformátor nem volt valami jó emberismerő. Nehéz dolog világosban, szemtől szemben beszélgetni. Akkor már jobb a gyóntatófülke titokzatos félhomálya, a lefojtott suttogás, a tömjén illata." - mondja a nagytiszteletű úr, alias Jacob bácsi Annának, harminchat éves unokahúgának, aki az imént árulta el neki, hogy csalja az urát. Bár az ilyesmi bizonyára az ántivilágban, 1925-ben is gyakrabban fordult elő, mint gondolnánk, azért az nem mindennapi, hogy egy szerző a saját szülőanyja házasságtörését öntse művészi formába. Bergman anyja, a ,,bűnös" asszony öt - vagy ha az Epilógust-prológust is hozzászámítjuk, hat - beszélgetést folytat különböző személyekkel, különböző időpontokban. A már említett Jacob bácsin kívül az érzékeny, gyerekes férjjel, Henrikkel, amikor bevallja neki tettét; szigorú anyjával, Karinnal, aki elől eltitkolná a dolgot, de aki átlát lánya olcsó hazugságain; valamint Tomasszal, az ügyefogyott teológushallgatóval, aki szerelmének, azaz szabadságvágyának boldog-boldogtalan tárgya. Életének ebben a szakaszában a legfontosabb férfiak - férje, szeretője és tanácsadója - mind papok, Annát mégsem fojtogatja a tömjénfüst, és a hangja sem lefojtott suttogás. Tomasszal való kapcsolatában, anyáskodásában, hazugságaiban, sokszor undok viselkedésében mindig van valami következetesség - ha máshoz nem, hát önmagához -, valami belső emberi büszkeség. Plasztikus alakjában mintha az örök nőt pillantanánk meg. A svéd szerző alighanem jobb emberismerő, mint a jeles reformátor.