Teleki Éva

Nyilas uralom Magyarországon 1944. okt. 16. / 1945. ápr. 4.

kossuth kiadó  | 1974  | kemény kötés  |  388 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG Miként juthatott hatalomra Szálasi? Milyen tervek alapján s milyen módszerekkel próbálták létrehozni a hungarista államot? Milyen szerepe volt ebben a Nyilaskeresztes Pártnak? Hogyan befolyásolta cselekedeteiket a fasiszta blokk veresége, tömegbefolyásuk zsugorodása, a szélsőjobboldali koalíció egységének megbomlása? Elsősorban ezekre a kérdésekre keres választ a szerző, miközben híven felidézi Magyarország történetének egyik leggyászosabb időszakát. Rámutat arra, hogy a német megszállás mellett "a politikai vezetők félelme és tehetetlensége, a katonai vezérkar árulása, a hadsereget és más fegyveres erők helytállásának hiánya" tette lehetővé a hatalomátvételt, s míg a nácik és a nyilasok szervezetten készültek a fordulat végrehajtására, a munkásosztály és a parasztság szervezetlen volt, vezetőik fogságban, internálótáborokban sínylődtek, vagy illegalitásban éltek. Teleki Éva egykorú sajtóforrások, levéltári anyagok, népbírósági jegyzőkönyvek, külföldön megjelent feldolgozások, naplók felhasználásával írja le a Szálasi-rezsim berendezkedését, a hungarista "munkáspolitikát", a zsidótalanítási tervet, az ország kirablását eredményező kiürítési munkálatokat, százezrek erőszakos kitelepítését. Részletesen foglalkozik, a Dunántúlra áttelepült kormány tevékenységével, a terror végsőkig való fokozásával, a Németországba menekültek sorsával, a Németországba menekültek sorsával. Bebizonyítja, hogy Szálasi igyekezett alkalmas eszközzé válni a nácik ördögi tervének végrehajtásában, amellyel a magyar népe bűneik részesévé szerették volna tenni. A történész tárgyilagosságával, a tények leleplező erejével tárja fel az eddig csak általánosságban ismert, de részleteiben döbbenetes eseményeket, s ezzel elsőként ad széles körképet ezekről a tragikus emlékű hónapokról. Vissza TARTALOM Előszó 5 Szélsőjobboldali hatalomátvétel Magyaroszágon 7 A hatalomátvétel előkészületei 9 A szélsőjobboldal felülkerekedése 28 A nyilaskeresztesek programja 53 A Szálasi-rezsim berendezkedése 71 Katonai intézkedések a "debreceni hadművelet" időszakában 73 Nyilaskeresztesek az állami és a gazdasági életben. A hungarista "munkáspolitika" 88 A Nyilaskeresztes Párt és fegyveresei 112 A hungarista Magyaroszág "zsidótlanításának" terve 134 Budapest feláldozása 151 Budapest "védelmének" megszervezése 153 Szálasi Hitlernél 172 Kiürítés és kitelepítés 181 A főváros ostroma 200 A Nyilaskeresztes Párt politikai veresége 219 A hungarista állam terve 221 Az országgyűlés 224 A nyilaskeresztes állami szervek 231 A minisztériumok és a közigazgatás 238 A Szálasi-rendszer csődje 249 A dunántúli közállapotok. A dolgozó osztályok helyzete 249 A nyilas államgépezet felbomlása 266 Menekülés Magyarországról 288 Jegyzetek 297
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 890 Ft

A termék megvásárlásával

289 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó kossuth kiadó
Kiadás éve1974
Oldalak száma:388
Súly200 gr
ISBN2310013488305
ÁrukódSL#2112493135
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 890 Ft

A termék megvásárlásával

289 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték