Névtani értesítő 21 - Tanulmányok Mező András 60.születésnapjára

elte m. nyelvészeti tanszékcso  | 1999  | papír / puha kötés  |  420 oldal

Libri Antikvárium
Amikor a hatvan esztendős Mező András köszöntését elvállaltam, vagy pontosabban fogalmazva: fönntartottam ezt a lehetőséget magamnak, akkor elgondolkodtam a hatvan esztendő súlyán és örömén, reményein és eredményein. Azokon a gondokon és gondolatokon, amelyek minden hatvan évest és annál idősebbet foglalkoztatnak. Eszembe jutott Bárczi Géza professzor úrnak az a ma már sokak által ismert megnyilatkozása, amelyet a Kruzsokban mondott nyolcvanadik születésnapja ünnepén: ,,Tudjátok, mit szeretnék? Még egyszer hatvan éves lenni!" Aki még meg sem közelítette ezt az életkort, annak érthetetlen ez az óhaj, hiszen ugyanennyi erővel mondhatott volna negyven, harminc vagy akár húsz esztendőt is. Azonban aki már túljutott a hatvanon, megérti ennek az életkornak a szépségét és értékét. Elsősorban természetesen értelmiségi, tudománnyal foglalkozó, pontosabban ez esetben tudós emberekről van szó, akik elsősorban nem a sportpályán és nem fizikai munkával szereztek maguknak hírt, nevet, rangot. A tudományos kutatás (néhány elméleti vagy találmányokhoz kötődő szaktudományt kivéve) hallatlanul időigényes, fáradságos munka, aminek az eredménye nem hirtelen elmúló évek. hanem hosszú évtizedek alatt válik ismertté, esetleg közismertté. Ötven és hatvan éves kora között jut el odáig a legtöbb kutató (tisztelet a kevés kivételnek), hogy szakmai körökben elismerjék tevékenységét, megbecsüljék eredményeit, valóban tudósnak tekintsék. Ekkorra az érdeklődés mellett a tisztelet is megnyilvánul iránta, elnyeri és betölti azokat a tisztségeket, amelyek megilletik, jó érzéssel tekint vissza pályájára és jó érzéssel gondol jelenére is. A külső szemlélők, barátok, pálya- és munkatársak hasonlóképp látják mindig a hatvan éves tudóst, akinek élete és munkássága kezd tudománytörténetté válni, s nem csupán személyes érdeklődésből vezettetve szeretnék megismerni életét, tevékenységét, kutatói és publikációs munkásságát, hanem a tudományszak iránti elkötelezettségtől, a szakma múltjának megbecsülésétől indíttatva is. Különösen így van ez ünnepeltünk, Mező András esetében, hiszen tudományos tevékenységének kezdete egybeesik a magyar névtudomány föllendülésével, nyugodtan mondhatjuk: az önelvű magyar névtudomány keletkezésével és kibontakozásával. Ezt a pályaképet szeretném fölvázolni életrajzába beágyazva, s annak ellenére, hogy sokan régebb óta, esetleg jobban ismerik nálamnál, nyugodt lelkiismerettel merem vállalni a nem kis föladatot, hiszen négy évtizedet megközelítő barátságunk sok olyan őszinte beszélgetésre adott alkalmat, amely szilárd alapja lehet a tudományos eredményei bemutatásán túl emberi értékei némelyikének érzékeltetésére is. A kényszerből gyakran munkahelyet és lakást változtató kétkezi mezőgazdasági munkás édesapa, szintén Mező András és felesége, Veress Mária éppen Vasmegyeren dolgozott, amikor 1939. november 28-án megszületett harmadik gyermekük, de első fiuk: András. Ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 410 Ft

A termék megvásárlásával

141 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó elte m. nyelvészeti tanszékcso
Kiadás éve1999
Oldalak száma:420
Súly800 gr
ISBN0749000043449
ÁrukódSL#2105674395
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 410 Ft

A termék megvásárlásával

141 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély