Művecske a bor és a víz dícséretéről és kárhoztatásáról

Valamikor az 1515-ös esztendőben Pécsett szümposzionra gyűlt össze Mihály püspöki helynök házában néhány egyházi személy. A terített asztalnál sok mindenről szó esett, ám a leghevesebb disputa arról a kérdésről bontakozott ki, hogy vajon a bor- vagy a vízivók az előbbre valók, s találni-e a költők között bárkit is, aki megtartóztatta magát az ihletet adó szőlőnedűtől. A szócsatában Macedóniai László pécsi főesperes és Hagymási Bálint pécsi kanonok szegezték egymásnak érveiket és ellenérveiket, s bizony a bort és borisszákat pártoló Macedóniai László nem tett féket a nyelvére, keresetlen szavakkal illette vitapartnerét. Hagymási Bálint azonban nem volt rest, és a maga érveit klasszikus auktorok, egyházatyák és kortárs szerzők tekintélyével megtámogatva egész kis művet, opusculumot szentelt a vitatott kérdésnek, hogy vajon a bor vagy a víz jelent-e nagyobb jótéteményt az emberek számára. A Művecske a bor és a víz dicséretéről és kárhoztatásáról, mely Hagenauban jelent meg 1517-ben, a művelt olvasók körében jól ismert, borral és vízzel kapcsolatos bölcs mondásokat, klasszikus versidézeteket, mitológiai, történelmi és bibliai példázatokat és egyházatyák intelmeit vonultatja fel, hogy meggyőzzön bennünket: inkább vizet igyunk, és ha mégis borra szomjazunk, a mértékletességet, a horatiusi aurea mediocritast, az arany középszert tartsuk szem előtt. A becses kordokumentumot kétnyelvű, latin-magyar fakszimile kiadásban, az idézett klasszikus helyeket feltáró jegyzetekkel, Krähling Edit fordításában és utószavával adjuk közre.