Kosztolányi Dezső

Mostoha

forum  | 1965  | kemény kötés  |  167 oldal

Libri Antikvárium
Kosztolányi Dezső életművének új szempontú, marxista értékelésével, valamint a kimerítő Kosztolányi-monográfiával egyelőre ugyan adós még a magyar irodalomtudomány, az utóbbi években azonban fokozottabb érdeklődés tapasztalható e költő munkái iránt is, amiről csaknem valamennyi jelentősebb művének új kiadásai tanúskodnak. Jelen kötetünk, a Mostoha és egyéb, jobbára ismeretlen, s egészében közöletlen, kéziratban lappangó műveinek közreadásával egyrészt e megnövekedett érdeklődés kielégítéséhez igyekszik hozzájárulni, másrészt a költő életművével és életpályájával kapcsolatos ismeretlen vagy eddig feldolgozatlan mozzanatok bemutatásával a költői pálya és a Kosztolányi-portré teljesebb és árnyaltabb rajzához kíván a maga módján hozzájárulni. Legnagyobb figyelemre kétségkívül a Mostoha című regény- és színművázlat tarthat számot, amelyet a költő özvegyének birtokában levő hagyatékból közlünk, s amely vázlat-, illetőleg töredék-jellege mellett is olyan - nemcsak irodalomtörténeti, hanem vitathatatlan irodalmi - értéket is képvisel, hogy közlése mindenképp a Kosztolányi-életmű jelentős gazdagodását jelenti. Ezen túlmenően e vázlatok bepillantást engednek az írói alkotóműhelybe is. Eddig sem volt titok az irodalomtörténet számára, hogy Kosztolányi tudatosan, előre kidolgozott pontos és részletes terv, vázlat alapján alkotta műveit, s innen van műveinek az a hibátlan architektúrája, ezért van bennük minden a helyén, stb. E tervezést s a művek vázlatát azonban csak sejteni lehet egyéb művei mögött, míg itt épp ez a terv áll előttünk közvetlenül, s így a néhány töredékesen kidolgozott fejezet felé valójában a természetes irányban követhetjük az alkotó munka fázisait, melyeket a kész művek elemzése során ellenkező irányban, visszafelé kell megtennie a kutatónak. Ugyancsak első alkalommal kerül itt - hiteles dokumentumok (értesítő és önképzőköri jegyzőkönyv) alapján - feldolgozásra a gimnazista Kosztolányi önképzőköri tevékenysége, ami már azért is fontos adalék költői pályájának megrajzolásához, mert épp azt a korszakot öleli fel, amikor irodalmi és általános műveltségének alapjait vetette meg. Kötetünk ezen túl néhány diákkori zsengével, műfordítással és néhány vers korábbi változatával is gyarapítja a Kosztolányi-életművet, amelyek a majdani kritikai kiadáshoz szolgáltatnak fontos adatokat. Mint a fentiekből nyilván kitetszik, Dér Zoltán, aki állhatatos gyűjtőmunkával a kéziratokat felkutatta, nem vállalkozott arra, hogy ezeket az egész életmű szempontjából értékelje s kijelölje helyüket a Kosztolányi-ouvre-ban, hanem az a szándék vezérelte, hogy e hiteles dokumentumok közreadásával mintegy nyersanyagot szolgáltasson a Kosztolányi-kutatók számára. S ha nyilvánvaló is, hogy e könyv elsősorban az irodalomtörténészek érdeklődésére tart számot, nem kétséges, hogy Kosztolányi lelkes olvasóinak és tisztelőinek népes tábora, olvasóközönsége is érdeklődéssel veszi kézbe a Mostoha és egyéb kiadatlan művek című kötetet.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó forum
Kiadás éve1965
Oldalak száma:167
Súly200 gr
ISBN2399975874388
ÁrukódSL#2109663281
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték