Móricz Zsigmond, a Kelet Népe szerkesztője LEVELEK I.

petőfi irodalmi múzeum  | 1988  | papír / puha kötés  |  559 oldal

Libri Antikvárium
Móricz Zsigmond irodalomtörténeti adatokban rendkívül gazdag és terjedelmében is szokatlanul nagy kéziratos hagyatékából immár a második levelezésgyűjtemény jelenik meg. 1984-ben a Móricz Zsigmond, a Nyugat szerkesztője című kötet 391 levelet adott közre az 1929 novembere és 1933 februárja közötti időszakból. A mostani kiadvány Móricz szerkesztői munkásságának az 1939 decembere és 1942 szeptembere közötti időszakát fogja át. A levelek száma több mint a kétszeresére nőtt: 812 levél került be a jelen válogatásba. A Kelet Népét átvevő író gyakorlatilag tiszta lappal indulhatott. A korábbi laptulajdonos-főszerkesztő Szabó Pál hazaköltözött Biharugrára, és csak a Móricz által átvállalt adósságok megfizetését tartotta számon. Móricznak azonban most kevesebb jövedelme volt, mint a Nyugat szerkesztésekor: az Est-lapok felszámolása anyagilag igen érzékenyen érintette. Móricz Zsigmond Kelet Népéje a népi írók folyóirataként indult. Ám Móricz alig tudott honoráriumot fizetni, ezért a lap sok munkatársa elmaradozott. Ezt a szerkesztő részben a pályakezdő fiatalok bevonásával ellensúlyozta. Móricz nevezetessé vált s a lapban meghirdetett "Hagyd a politikát, építkezz!" jelszava a II. világháború éveiben reális programot jelentett nemzeti értékeink megőrzésére, átmentésére. A népfőiskola mozgalom felvállalása, a szénporos tégla elterjesztése érdekében kifejtett akció, a kármentő és más gazdasági újítások szorgalmazása a lap hasábjain egyazon program részei voltak. A kiadvány sokoldalúan dokumentálja Móricz törekvését a folyóirat országossá tételére, lapjain nyomon követhetjük 1941-es erdélyi útját, nevelt leánya, Móricz Erzsébet először itt publikált levelei pedig bepillantást engednek a lapszerkesztő író mindennapjaiba is. A kiadványhoz kapcsolódó terjedelmes jegyzetanyag (a II. kötet egészét ez tölti ki) és az utószó együtt Móricz utolsó éveinek szinte monografikus igényű rajzát adják. Ha igaz a klasszikus mondás, hogy a könyveknek sorsuk van, ez az állítás feltétlenül illik a jelen kiadványra. Első kötete 1988-ban került ki a nyomdából, de mivel a második kötet megjelentetéséhez hosszú éveken át nem sikerült a szükséges támogatást megszerezni, sohasem került forgalomba. Vagyis az első kötet ugyanúgy most ünnepelheti megjelenését, mint az 1999 januárjában kinyomott második. A két kötet megszületése közötti nagy időbeli távolság ellenére és a kutatások közel egy évtizedes lezárulása dacára is nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy a kiadvány nem veszített aktualitásából, és szakmai szempontból sem mutatja az avultság jegyeit. Hisszük, hogy az olvasók kezébe most kerülő kötetek gazdag tanulsággal szolgálnak a Móricz s kora iránt érdeklődő művelt olvasók és az irodalomtudomány művelői számára egyaránt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 620 Ft

A termék megvásárlásával

162 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó petőfi irodalmi múzeum
Kiadás éve1988
Oldalak száma:559
Súly400 gr
ISBN0659000536820
ÁrukódSL#2104118682
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 620 Ft

A termék megvásárlásával

162 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély