Metaforikus Püspöky látomások

Püspöky István a modern magyar grafika, a Kondor Béla nemzedékét követő raj egyik reprezentánsa. Noha a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő-szakán végzett, életműve a grafikában teljesedett ki. Érzékeny művész, aki nem csupán a képzőművészet több ágában van otthon, ám - megváltást remélve? - versel is. Avval, hogy érdeklődési köre a többféle technika (olaj, akril, ceruza, tus, rézkarc, monotípia, montázs, kerámia-festés) művelésén túl az irodalomra, a könyvművészetre és a zenére is kiterjed, az album gazdag pályaképével egy sokszorosan összetett alkotói személyiség titkaiba nyerhetünk bepillantást. Ezek a nagyon karakteres - főképp az irodalom tájáról jövő - élményrétegek (mindenekelőtt Pilinszky János, majd Dosztojevszkij, József Attila) azt a világlátást-világérzést erősítik föl az alkotóban, amelynek középpontjában, nem kis bibliai erezettséggel, a szenvedésélmény áll. Az album igen érzékeny vonulata a Püspöky István-líra. Finom rezdülések, futamok, poétikus helyzetképek - félelemérzet és mindent beborító szeretet - a versek sajátjai. Lélek-piktogramok. Aki ilyeneket tud írni, hogy "Távol a város, / tétova fénnyel / mint bevert arcú ablak / sikolt" (Egy percben), vagy "Sugdos a tenger a föld szívének" (Tengernél), illetve "elszálltak a nappalt őrző madaraim" (A hegedű mesél), avagy "Véres szemekkel / Álmaikból vedlett / Ködszobrok bújnak elő / Lőréslakások ajtaján" (Szárnyatlan magány), az a létezés terhét könnyű málhának vélvén grafikában és írásban is a szépség kazamatáiban bujdokol.