Megfojtott virágok

trubadúr könyvek kiadó kft  | 2023  | puhatáblás, ragasztókötött  |  360 oldal

Libri Antikvárium
Az 1920-as években az egy főre jutó vagyont tekintve az Oklahomában élő oszázs indián törzs volt a világ leggazdagabb népe. Miután olajat találtak a földjükön, az oszázsok fényűző villákba költöztek, és sofőr vezette autókkal közlekedtek. Aztán valakik elkezdték sorban egymás után meggyilkolni őket. Mollie Burkhart rádöbbent, hogy családtagjai első számú célponttá váltak: a szeretteit lelőtték vagy megmérgezték. Más oszázs indiánok is rejtélyes körülmények között haltak meg, sőt néhány olyan embert is megöltek, aki megpróbált a gyilkosok nyomába eredni. Mivel az áldozatok száma egyre nőtt, az ügyet a nem sokkal korábban létrehozott FBI és annak fiatal, titokzatos vezetője, J. Edgar Hoover vette kézbe. A rejtélyes gyilkosságsorozat felderítésével Hoover a volt texasi rangert, Tom White-ot bízta meg, aki gyorsan megszervezte a csapatát, amelybe egy indián származású titkos ügynök is bekerült. Az ügynökök bejárták a vadnyugat utolsó maradékának földjét, és leleplezték az amerikai történelem egyik legdöbbenetesebb összeesküvését. Az oknyomozó újságírás mesterműve, egy százéves rejtély megfejtése. - The Boston Globe Lebilincselő... Grann virtuóz módon bogozza ki egy rejtélyes történet - egy igaz történet - szálait... Szívszorongató olvasmány. - Dave Eggers, The New York Times Book Review
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 000 Ft

A termék megvásárlásával

400 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó trubadúr könyvek kiadó kft
Kiadás éve2023
Oldalak száma:360
Súly400 gr
ISBN2399959242226
ÁrukódSL#2111216334
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 000 Ft

A termék megvásárlásával

400 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power