Már most merre?

Érdekes, elevenen megírt budapesti korrajz, a második világháborút közvetlenül megelőző időből, erős szatirikus éllel. A gazdag és változatos mese végig a háborút megelőző nagy feszültség jegyében áll. A dolgok erjedése már megkezdődött. A nyugati szomszédunknál beállott változások már itt is éreztetik hatásukat és különböző visszahatást keltenek más-más társadalmi rétegződésű, műveltségű és származású emberekben. Ideális, keménygerincű embereket alig találunk Tempefői regényében. Olyan alakokat választott ki, akikre az idők mennél erősebben éreztették hatásukat. Ezek tehát vagy sodródnak az árral, vagy igyekeznek saját érvényesülésük szempontjából megnyergelni az eseményeket, vagy szőrmentén alkalmazkodni a változásokhoz, kibújni a kellemetlenségek elől, menteni, ami menthető. De általánosságban az önzés, az érdek, a pillanatnyi érvényesülés irányít mindenkit. A Gonoszság odatelepedett a város polgárai fölé (mint egy középkori metszeten látható) s az rángatja őket az érdek drótjain. A legkülönbözőbb polgári rétegek képviselői vonulnak itt fel; a régi és új nagyiparos világ jellegzetes vezérei és nagy vámszedői, az új Aladártípus, a szürke kistisztviselő s annak kapaszkodó felesége, a magánhivatalnok, az intellektuel és nyilashajlamú fiatalság, a bukott hivatalnoklányból felkapaszkodott dizőz, a művészet szexuális beállítottságú mecénásai, a Lipótváros és kapcsolt részei, valamint a Teréz- és Erzsébetváros kopott, nyomott levegőjű interiőrjeiben. Az egész nyugtalan, megbolygatott, sokszor félelmes rothadást mutató polgári társadalom ott kavarog előttünk ebben a groteszk haláltáncban. A regény mindvégig eleven, érdekes, lekötő, sőt részleteiben is izgalmas olvasmány.