Magyar feltalálók a repülés történetében

A dunaszerdahelyi kiadó Magyar talentum sorozatában ezúttal a repülés magyar úttörőinek életrajzi gyűjteménye jelent meg a fotózás történetének jeles magyarjait bemutató Bödők-kötet után. Elöljáróban a szerző röviden áttekinti a repülés első, 18-19. századra visszamenő kísérleteit, majd a szilárd burkolatú, kormányozható léghajó feltalálójának, Schwarz Dávidnak (1850-1897) a pályaképével kezdődik a több mint húsz életrajzot fölvonultató kötet. A szerző mindig a repülés fejlődésének nemzetközi konstellációjába ágyazva mutatja be a magyar mérnökök, föltalálók munkásságát. Szól az időben első magyar repülőről, a kamalduli szerzetesről, Ciprián atyáról (1724-1774), akiről följegyezték, hogy a Szepesség fölötti Vöröskolostort övező hegyekben siklórepülést hajtott végre több mint száz évvel Otto Lilienthal kísérletei előtt, mígnem 1770-ben, Szepesbéla főterén el nem égették a fráter 'ördögszekerét'. A szerző megemlékezik Martin Lajos (1827-1897) kolozsvári egyetemi tanárról, aki elméleti síkon kereste a repülés műszaki kérdéseinek megoldását. Külön fejezetben szól az egyik első magyar repülőgép-építőről, Némethy Emilről (1867-1943), akinek még nem sikerült a levegőbe emelkednie. A sikeres pilóták közé tartozott viszont Adorján János, Zsélyi Aladár, Svachulay Sándor vagy Pfitzner Sándor. Természetesen méltatja a helikopterkonstruktor Asbóth Oszkár (1891-1960) érdemeit, a rakétatechnikában elévülhetetlen érdemeket szerzett Kármán Tódor (1881-1963) munkásságát vagy az ûrkutatásban dolgozó Ory Huba (1927) érdemeit. Az olvasmányos stílusú, történeti nézőpontú könyvet számos metszetreprodukció és archív fotó teszi szemléletessé.