Dosztojevszkij és az orosz próza

A szerző Puskintól Csehovig követi nyomon az orosz próza fejlődésének azokat a jelenségeit, amelyek elősegítették a Dosztojevszkij műfaji kikristályosodását; az angol és francia regényhez képest egy olyan objektív művészet gondolkodásforma kimunkálását, amely pszichológiai és intellektuális többlettel tudta megragadni a modern személyiség cselekvéskrízisét, társadalom- és önformáló ambíciót. Dosztojevszkij ezáltal érte el, hogy az intellektuális és a közvetlen létalakító aktiválását alakjainak a pszichológiai eszméléseként ábrázolta, melyhez képest az alak vagy az elbeszélő etikai és intellektuális szemszöge a regény narratív modelljében csupán külsődleges, ideológia maradt. A XIX. századi orosz regény műfaji fejlődését vizsgálva a szerző kísérletet tesz egy műfajelmélet és műelmélet prózapoétikai megalapozására. Felfogásában a regény kulcskategóriája a sors, ami azt jelenti, hogy a regényalak nem hősi vagy tragikai formátuma miatt, hanem társadalmi kalandja folytán válik központivá az ábrázolásban. A személyiség mint önérték művészileg a regényben közelíthető meg, amely az egyén kibontakozásának feltételeként az ember kalandját és sorsát képező tettsorát mutatja be, mégpedig a hétköznapokat ismétlődően alakító létszférákban: az adott társadalmi viszonyok és történelmileg kialakult pszichológiai feltételek között.