Magnólia

Tangózene csendül fel egy mulatóban, ám a közönség soraiban ülő fekete hajú férfi nem a vérforraló ritmusokra, és nem is a gyönyörű táncosnőre kíváncsi, hanem az asszony féltve őrzött titkaira. Emiatt repülte át az óceánt, ezért tért be az ütött-kopott lokálba, és ezért próbál a közelébe férkőzni a nőnek, aki egy magnólia ággal a kezében bűvöli, hipnotizálja a közönségét. Azt azonban álmában sem feltételezi, hogy abban a pillanatban, amikor táncosnő jelentőségteljesen ráemeli a szemét, kezdetét veszi egy történet, amelynek a gyökerei jóval korábbi időkbe nyúlnak vissza, a férfi kalandos ifjúkorába, hiszen valaha ugyanebben a városban ejtette rabul az érzelmeit egy szépséges, ám a szerelmére méltatlan lány. Azokba az időkbe, amikor egy matrózkocsmában búsongott, döntötte magába az italt, és alig figyelt fel rá, hogy egy furcsa öregasszony megjövendöli neki a találkozást valakivel, akinek nem szabad elengednie a kezét. Daniel Ortíz azonban dolgozni érkezett Buenos Airesbe, nem nőket hajhászni, noha a feladata nőkkel is kapcsolatos. Meg a bűnnel, a lassú halál kufárjaival, s nem kevésbéé a múlttal is, és csak nehezen érti meg, hogy minden kibogozhatatlanul összegabalyodott körülötte, a szenny és mocsok,a jóság és segítőkészség, a szerelem és a megtisztulás. A titkok kulcsát a táncosnő tartja a kezében, aki elhajítja a virágzó magnólia ágat, megkeresi őt, s mesélni kezd egykori önmagáról és a matrózkocsmáról, ahol valaha elkezdődött mindaz, ami összehozta őket. Aztán megfogják egymás kezét, és nem engedik el soha, mivel ezt jövendölte az a régi öregasszony.