Madison megye hídjai

új esély kiadó  | 1994  | kemény kötés  |  224 oldal

Libri Antikvárium
Robert Kincaid (52 éves) magányos vándor, aki sajátos értékrend szerint, magányosan él. A jellemét és személyiségét erősen formáló múlt megismerése után szépen lassan áthaladunk a jelenbe, amikor is megérkezik Madison megyébe, hogy a National Geographic számára lefényképezze a megye fedett hídjait. Francesca Johnson (45 éves) férjével és két gyermekével egy Madison megyei farmon él. Ő is magányos, hiszen érzékenysége, intellektusa és művészi érzéke nem talál megértésre az egyszerű farmerek között, de még családja sem tud mit kezdeni ezekkel az értékekkel. A boldogtalanság és magány - amely közös bennük - szinte már találkozásuk pillanatában egymás felé sodorja a két embert. És így lesz egy hétköznapi találkozásból szinte már-már éteri finomságú szerelem. Ám a Sors csupán négy napot engedélyez nekik arra, hogy átéljék egymással a tökéletes harmónia és boldogság érzését, amelyre minden ember vágyik, ám csak a kiválasztott keveseknek adatik meg. Aztán elérkezik a nap, amikor az asszonynak döntenie kell a szerelem és a kötelességtudat között. Ám a döntés duplán nehéz, hiszen érzi, hogy a varázslat elenyészne, ha az ,,örök vándor" feladva szabadságát és függetlenségét megállapodna, és tudja, hogy családja iránti kötelességtudata bűntudattá alakulna, ha elhagyná őket. Soha többé nem találkoztak. Francesca 17 évvel később egy ügyvéd leveléből értesül arról, hogy Robert meghalt és hamvait végakarata szerint a Madison megyei Roseman-híd közelében szórták szét. Fényképezőgépeit és néhány személyes tárgyát az asszony kapta meg. 7 évvel később ő is meghalt. Saját kérésére a hamvait a Roseman-híd közelében szórták szét. Gyermekei csak halála után, a nekik írt leveléből, a naplójából és Robert után maradt emlékeiből értesültek arról, mi is történt abban a négy csodálatos napban. A regény meseszerű hangulata olyannyira magával ragadó és elgondolkodtató, hogy meggyőződésem szerint egyszer az életben minden embernek el kéne olvasnia, hogy legalább a szoba biztonságot adó magányában átélhesse a legmélyebb és legőszintébb emberi érzelmek csodáját. A regény alapján készült A szív hídjai című filmben Meryl Streep alakítja a farmerfeleséget, Clint Eastwood pedig a nyughatatlan és öntörvényű fotóst.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó új esély kiadó
Kiadás éve1994
Oldalak száma:224
Súly200 gr
ISBN2310013312020
ÁrukódSL#2112355884
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 890 Ft

A termék megvásárlásával

389 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Sarah Beth Durst: Bűbájok boltjaSarah Beth Durst: Bűbájok boltja