M. U. Dr. Darvas

A belgyógyászati klinika aznap is csak olyan volt, mint az év többi napjain. Talán még sötétebb, még komorabb. Olyan volt az egész ház, mint ahogy angol detektívregények festik a london-külvárosi betörőtanyákat, Ütött-kopott épület, repedező falakkal, hulló vakolattal, törött ablakokkal, amik nem sejttetik azt, hogy ott élő emberek tartózkodnak, különös berendezésű szobákban. De a belső berendezés itt is csak kívülállók számára volt különös, mert akik benne éltek, azok ott mindent a legtermészetesebb dolognak tartottak. A fehérre meszelt falakat, a csillogó orvosi eszközöket, a bolthajtásos folyósokat, a betegszobák ágyait felsorakozva, az éjszakai sikolyokat. Ezek szükséges, de nem feltűnő kellékei voltak annak az orvosi munkának, amely ott folyt és amely ezt a klinikát messze földön híressé tette. Miklóst, doktor Darvas Miklóst is a régi csodálata hozta ide vissza. Akkoriban már egy fél éve tartózkodott megint Prágában és nap-nap után bejárt a klinikára, ahol a szorgalmas, bár ,,kissé okoskodó és szocialista magyart" a kollégái nagyrabecsülték. Azt mondották róla, hogy vihetné valamire, ha nem volna magyar, de cseh, vagy legalább is német, ha nem volna zsidó, hanem keresztény és nem volna szegény, de gazdag. Az egyik kollégája szemébe is mondta ezt neki, éppen tegnap, amikor a karácsonyi vakációra is a klinikán maradt néhány orvos összeült egy kis beszélgetésre. Miklós mosolygott ezen a megjegyzésen, mert ő már tudta, hogy néhány nap mulva ez mind egy csapásra megváltozik és minden máskép lesz, mint ezelőtt volt.