Londoni küldetés

Az európai uniós konferencia megnyitására Londonba csődült a bolgár kormány java, a küldöttséget személyesen a miniszterelnök vezette. A helyi sajtó meglehetős szkepszissel viseltetett az esemény iránt, még cinikus felhangok is keveredtek a tudósításokba, de a rendszerváltástól megtépázott kelet-európai kormányok mindezt valóságos mennyei mannának tekintették, mámorító előjátékának az esetleges felvételhez egy olyan klubba, ahol a tehetős nyugati atyafiak társaivá válnak. Ha azonban közös a győzelem, akkor vajon miért csak az egyik oldal szüretelte le a gyümölcseit, s miért maradt a másik oldalnak csak a szar? Ezen törték fejüket a zsenge demokráciák vezetői, s lelkük mélyén háborogtak az öreg kontinens új felosztásán. Egymás iránt azonban már erőteljesen megcsappantak a testvéri érzelmeik. Dühítette őket az az egyszerű és nyilvánvaló tény, hogy annyira egyformák voltak, hogy magukat látták egymásban. Bosszantó volt saját bárdolatlan vonásaik visszatükröződését nézni, ezért szívesebben bámulták gazdag nyugati rokonaik arisztokratikus szokásait és nemes viselkedését. Egymásra irigykedtek és gyanakodtak, hajlamosak voltak szomszédjuk sikerét saját balsorsuk rovására írni, és fordítva. Kétségbeesetten rúgkapáltak, hogy kimásszanak a közös csávából, de arra már nem figyeltek, hová lépnek. A nagy versengés Európáért már elkezdődött.