Klasszikus arcképek

fapadoskönyv kiadó  | 2015  | puhatáblás, ragasztókötött  |  490 oldal

Libri Antikvárium
Ritoók Zsigmond, napjaink ókortudományának Nesztora írta Trencsényi-Waldapfel Imréről, kötetünk szerzőjéről annak születése 100. évfordulóján: Mindig arra törekedett, hogy a múlt időszerű, mának szóló üzenetét ismerje fel. Ez talán soha úgy nem sikerült neki, mint a nagy humanista tudóssal, Erasmussal kapcsolatos tanulmányaiban, amelyekben a harmincas évek végének Magyarországán és Európájában a minden szélsőséggel és a szélsőség uralomra jutása és uralmon maradása érdekében mindenre kész törekvésekkel szemben a műveletlenséggel, barbársággal szemben állást foglaló humanista arcát idézte. A másik vonás, ami Trencsényi-Waldapfel Imre tudományos munkásságát jellemezte, az összefüggések széles körének megkeresése és megmutatni tudása volt. Sok példát lehetne idézni, a keresztény középkor legendavilága egyes elemei vizsgálatát éppúgy, mint Hésziodoszról, a Kr. e. VII. század elején élt görög költőről és eszmevilága keleti kapcsolatáról szóló, nemzetközi feltűnést keltő dolgozatokat, vagy az aranyesőtől teherbe eső Danaé mítoszának keleti és nyugati rokonait vizsgáló tanulmányát, de csak egyre térek ki, ahoméroszi költészet összehasonlító vizsgálatával foglalkozó munkásságára. Trencsényi-Waldapfel Imre itt is szélesköru vizsgálatokat folytatott, s ez a széles kör Afrikát éppúgy felölelte, mint Közép-Ázsiát E kötet a szerzőnek a XX. század közepe második felében született portréjellegű írásait gyűjtötte össze. Ezek jelentős része a hatvanas évek közepén Klasszikus arcképek címen megjelent. E kiadás szerkesztői úgy gondolták, hogy miközben a kötet tükre a múlt századnak a klasszikus ókorról alkotott képének, a klasszikus ókor jeleseinek művelődéstörténeti-művelődési szerepéről alkotott képnek a mai olvasó számára is kalauz lehet, aki az ókori Hellász és Róma irodalmának klasszikusainak műveit veszi le a könyvespolcról, vagy nézi színházban. Homérosz, Hésziodosz, Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Arisztophanész, Démokritosz, Menandrosz, Vergilius, Horatius, Cicero, Terentius, Lukiánosz életművéhez vezető kalauz gyanánt ajánlják a kötetet a szerkesztők és a kiadó.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 7 990 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó fapadoskönyv kiadó
Kiadás éve2015
Oldalak száma:490
Súly400 gr
ISBN2399972933002
ÁrukódSL#2110212450
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 7 990 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power