Anselm Grün

Kiút a depresszióból

jel kiadó  | 2018  | papír / puha kötés  |  182 oldal

Libri Antikvárium
A könyv szerzője újfajta szemléletmóddal akar segíteni a kilátástalan helyzetben lévő embereknek. "Ez a könyv nem csak egyszerűen megismétli, amit már a depresszióról leírtak. Inkább mindaz, amit már tudunk, egyfajta háttért képez, amely alapján tudatosan a Biblia és a lelki hagyomány felé fordulok. A pszichiátria és a pszichoterápia a depresszió kezelését szolgáló lehetőségeikkel ösztönzést adtak nekem, hogy utakat keressek a Bibliában és a lelki hagyományban arra, hogyan tudnánk közeledni önmagunk felé egy másik szinten, azaz lelki szinten. Tehát a Bibliából szeretnék kiindulni, de figyelembe veszem a sivatagi atyák hagyományát is, azokét a korai szerzetesekét, akik számára a Krisztus utáni negyedik században fontos volt a szomorúság és csüggedtség témája. ... Bátorítani szeretném az Olvasókat, hogy nézzenek szembe szomorúságukkal, kétségbeesésükkel és depressziójukkal, vizsgálják meg azokat, béküljenek ki velük, kérdezzék meg tőlük értelmüket, és helyezzék magukat depressziójukkal együtt Isten szeretetébe, abban a reményben, hogy Isten szeretete feloldja a dermedtséget, és fényével bevilágítja a belső sötétséget." - Anselm Grün
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 900 Ft

A termék megvásárlásával

1 490 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó jel kiadó
Kiadás éve2018
Oldalak száma:182
Súly196 gr
ISBN2310022097420
ÁrukódSL#2113459620
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 900 Ft

A termék megvásárlásával

1 490 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona (javított kiadás)