Kisebbségi önkormányzatok Magyarországon

osiris kiadó  | 1999  | papír / puha kötés  |  356 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG A Kisebbségek Kelet-Közép-Európában címmel most induló sorozat az Akadémiai Kisebbségkutató Műhelyben készült tanulmányokat adja közre. A sorozat első kötete az Európában páratlan kísérletnek számító magyarországi kisebbségi önkormányzati modell első négy évének tapasztalati anyagát összegzi. A magyarországi kisebbségi önkormányzatok státusának és feladat-, illetve eszközrendszerének, valamint működésének számtalan kérdése bizonytalanul szabályozott. A működőképesség elsősorban azon múlik, hogy a települési, illetve a kisebbségi önkormányzat(ok) szubjektíve képesek-e, hajlandók-e együttműködni. A kisebbségi jogok védelmét azonban nem a belátásra, hanem az egyértelmű - pozitívan diszkriminatív - szabályozásra kell bízni. Ebben a tekintetben célszerű abba az irányba haladni, hogy a kisebbségi önkormányzatok egyre nagyobb önállósággal rendelkeznek, és a települési önkormányzatokkal való kapcsolatrendszerük következetesen a partnerség elvére épüljön. Vissza TARTALOM A KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZÁS JOGI ALAPJAI I. A kisebbségi jogok szabályozásának nemzetközi gyakorlata Pálné Kovács Ilona - Sükösd Ferenc 1. A nemzetközi jogi szabályozás főbb tendenciái 2. A nyugat-európai szabályozás fontosabb normái 3. A volt szocialista országok alkotmányai II. A kisebbségi önkormányzatokat érintő hatályos magyar szabályozás Finta István 1. Az 1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól 2. Oktatáshoz, kultúrához, nyelvhasználathoz kapcsolódó jogszabályok 3. A kisebbségi érdekeket érvényesítő szervezetek, szervek 4. Az információhoz való jog 5. Nemzetközi dokumentumok 6. Egyéb jogszabályok III. A kisebbségi önkormányzatok jogállása Pálné Kovács Ilona 1. A közjogi státus 2. Feladatok, hatáskörök szabályozása IV. A kisebbségi önkormányzatok gazdálkodása Pénzes Zsuzsanna 1. A költségvetési-finanszírozási kérdések szabályozása 2. Pénzfelhasználás, gazdálkodás A KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK EMPIRIKUS VIZSGÁLATA (1994-1998) 59 Csefkó Ferenc - Dombi Péter - Pálné Kovács Ilona - Tusnádi Péter 59 I. A kisebbségi önkormányzatok általános jellemzői 61 1. Módszertani alapok 61 2. A kisebbségi Önkormányzatok fontosabb országos statisztikai adatai 1994-ben és 1998-ban 64 3. A kisebbségi önkormányzatok tagjainak főbb jellemzői 6b II. A kisebbségi önkormányzatok működési feltételei 1. Vagyon, infrastruktúra 77 2. Önkormányzati pénzügyi támogatások 79 3. Egyéb támogatási formák 83 4. A pénzeszközök felhasználása 90 5. A gazdálkodás törvényessége 94 III. A kisebbségi önkormányzatok működése, feladataik, hatásköreik 96 1. Testületi működés 96 2. Feladat- és hatáskör-átruházás 97 3. Helyi szabályozás, jellemző ügytípusok 10(1 4. Képzés, továbbképzés 103 IV. A kisebbségi önkormányzatok kapcsolatrendszerének alapvető jellemzői 106 1. Testületi kapcsolatok 106 2. A települési önkormányzatokkal. intézményekkel való kapcsolatrendszer 3. Munkateher-többlet a települési önkormányzatoknál 113 4. A képviselő-testület és annak szerveivel való együttműködés minősítése 5. Egyéb szervezetekkel való kapcsolatok 124 6. Alapvető konfliktustípusok, -helyzetek 128 V. A kisebbségi önkormányzati rendszer általános megítélése, továbbfejlesztésével összefüggő javaslatok 132 1. A jogi szabályozás problémái 132 2. Kisebbségi önkormányzatok a megyei szintről 135 3. Az elért eredmények megítélése 137 4. A jövőt illető javaslatok a működési feltételekre 139 VI. A központi szervek kisebbségeket érintő munkájának értékelése helyi szintről 145 1. Kormányzati szervek 145 2. Kisebbségi ombudsman 147 3. Országos kisebbségi önkormányzatok 149 VII. Javaslatok a kisebbségi önkormányzati rendszer továbbfejlesztésére 152 AZ ORSZÁGOS KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK TAPASZTALATAI 163 I. Az országos kisebbségi önkormányzatoknál folytatott megkérdezések összegzése Gyúrok János 165 1. Az országos kisebbségi önkormányzatokról általában 165 2. Kapcsolatrendszerük 168 II. Az országos német, szlovák és horvát kisebbségi önkormányzatok első négy évének működési tapasztalatai Eiler Ferenc 172 1. Az országos önkormányzatok szervei 172 2. Működésük anyagi feltételei 174 3. Kapcsolat a helyi kisebbségi önkormányzatokkal 177 4. Az identitás megőrzése szempontjából kulcskérdésnek számító területek 179 5. A ..politikai háló" 182 III. Az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat tevékenysége Martin Kovais 185 1. A roma politikai szféra (kialakulása 185 2. A roma népesség a rendszerváltás után 188 3. Az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat struktúrája és kezdeményezései 190 4. A középtávú intézkedéscsomag 195 5. Az OCKÖ és a roma politizálás 197 IV. A görög, az örmény és a bolgár országos kisebbségi önkormányzatok tapasztalatai Ács Zoltán 203 1. A görögök 203 2. Örmények 207 3. A bolgárok 210 TERÜLETI, TELEPÜLÉSI ESETTANULMÁNYOK 215 I. Kisebbségek Baranya megyében 217 1. A baranyai nemzetiségek jelene 217 2. A Baranya megyei kisebbségi önkormányzatok működési tapasztalatai 219 3. A települési kisebbségi önkormányzatok kapcsolatrendszerének áttekintése 227 II. Kisebbségi önkormányzás egy nagyvárosban, Pécsett Rozs András 233 1. A kisebbségi önkormányzatok megalakulása 233 2. A város önkormányzata és a kisebbségi önkormányzatok viszonya 238 3. A kisebbségi önkormányzatok a városi önkormányzat költségvetési rendjében 241 4. A kisebbségi önkormányzatok érdekképviselete és jogérvényesítése a települési önkormányzat testületeiben 245 5. A kisebbségi önkormányzatok működése 251 III. A Rába-vidéki szlovén önkormányzatok tapasztalatai Szesztay Ádám 254 1. Működésük alapfeltételei 254 2. A nemzetiségi identitás erősítésének eredményei 255 3. Az önkormányzat és a szövetség 263 IV. Német kisebbségi önkormányzatok 265 I Németbóly, Nagynyárád, Pilisvörösvár, Solymár Kovács Katalin - Váradi Mónika 265 2. A tarjáni német kisebbségi önkormányzat Demeter Zayzon Mária 284 V. Az abonyi cigány kisebbségi önkormányzat működése Kállai Ernő 1. A cigány kisebbségi önkormányzat megalakulása 300 2. A településen élő cigányság problémái, és ezek megoldására tett kísérletek 303 VI. Egy magyarországi rác falu (Dusnok) horvát kisebbségi önkormányzatának működési tanulságai Kovács Nóra 1. A kisebbségi önkormányzat létrejötte 308 2. Rácok a horváttá válás útján VII. Szerb kisebbségi önkormányzat Pomázon Popovics György 1. A kisebbségi önkormányzat megalakulása, működési feltételeinek megteremtése 2. A kisebbségi önkormányzat tevékenysége VIII. Piliscsévi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat Janek István 1. A kisebbségi önkormányzat első lépései 2. Az eredmények IX. A Szegedi Román Kisebbségi Önkormányzat Jova Éva 1. A román közösség önszerveződése 2. A kisebbségi önkormányzás kezdetei 3. Program, eredmények X. A Budapest XI. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Szesztay Ádám 1. A megalakulás és a székház kérdése 2. A képviselő-testület és a kisebbségi identitás kérdése 3. Az önkormányzat tevékenysége 4. Az önkormányzat kapcsolatai Irodalom
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó osiris kiadó
Kiadás éve1999
Oldalak száma:356
Súly300 gr
ISBN0619001159671
ÁrukódSL#2105375274
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar