Kis magyar művészettörténet

Több mint fél százada annak, hogy Divald Kornél ismeretterjesztő céllal írt Magyarország művészeti emlékei c. egykötetes műve az Egyetemi Nyomda kiadásában megjelent, s amelyet néhány év múlva Hekler Antal rövid összefoglalása követett a magyar művészettörténetről ugyanennél a kiadónál. Mindkét könyvnek egyik jellemző tulajdonsága, hogy az előmunkálatok, monográfiák, részlettanulmányok hiányára hivatkozik mint mentségre, ami megakadályozta, hogy tökéletes áttekintést nyújtsanak a szerzők művészetünk egészéről. A valóságban a két kitűnő tudós saját kutatásainak eredményeivel igyekezett áthidalni a hiányokat. Főleg a régi művészetre helyezték a hangsúlyt, és az 1800 utánival alig foglalkoztak. Mi nem hivatkozhatunk erre, noha művészetünk történetének bőven vannak még fehér foltjai. Ennek ellenére, hála az elmúlt évtizedek gazdag kutató munkájának és publikációinak, ma azért van szükség ilyen összefoglalásra, hogy az újabb és újabb eredmények között eligazítsa az olvasót. Követni szeretnénk azonban elődeinket abba is, hogy saját kutatásaink, eredményeink egyike-másikéval bővíteni kívánjuk olvasóink ismereteit. Ha valamit elöljáróban fel szabad és kell említeni, az a könyv terjedelme, amely szövegben és képben egyaránt e rendkívül gyorsan népszerűvé vált sorozat keretei közé szorított bennünket. Ezek a keretek arra ösztökélték a szerzőket, hogy a főbb áramlatok bemutatására törekedjenek s mellőzzenek sok minden kevésbé fontosat. Ugyanígy részletesebben foglalkozzanak a kiemelkedő értékekkel és művészettörténetünk múltjának legfontosabb jelenségeivel, néha hallgatva, avagy csak az említés szintjén szólva az általuk jelentéktelenebbnek vélt törekvésekről. Örülnénk, ha ez az elhatározásunk megnyerné az olvasók tetszését, de azért is hálásak lennénk, ha olvasóink hiányérzetükről vagy feldolgozásunk vitatható pontjairól tájékoztatnának. A könyv eredetileg napjaink művészetéig szándékozott elkalauzolni olvasóinkat. Megírás közben azonban kitűnt, hogy ez a Prokrusztész-ágy már túl szűk és az utolsó háromnegyed század önálló könyvet vagy könyveket érdemel. Úgy véljük, itt feltétlenül meg kell köszönnünk Entz Géza, R. Várkonyi Ágnes és Szabad György lektorainknak, valamint számos kollégánknak értékes észrevételeit, tanácsait, a kiadónak áldozatkészségét és a könyv megjelentetése érdekében kifejtett erőfeszítését.