Kilenc koffer / Éva lányom

A regény- és drámaíró, a politikába tévedt publicista Zsolt Béla az első világháborúban szerzett sebeiből sohasem gyógyult ki teljesen, s ezt súlyosbította a második világháború munkaszolgálata, majd Bergen-Belsen hat hónapos koncentrációs tábora. Az 1898-ban, Komáromban született Zsolt Béla alig múlt ötvenesztendős, amikor egy budapesti szanatóriumban, 1949 februárjában elhunyt. Felesége, maga is újságíró, néhány esztendő múltán követte: öngyilkos lett. Tragikus sorsuknak a jelen kötet egyedülálló tanúságtételt szentel: először jelenik meg egyetlen kötet bordái között a kettős emlékirat: Zsolt Béla utolsó, már betegsége alatt szerzett, és azóta már világhírű regénye, a "Kilenc koffer", valamint Zsolt Ágnes szívet szorongató műve kislánya elvesztéséről és annak auschwitzi meggyilkolásáról. Zsolt Béla regénye sorspanoráma. Alapötlete telitalálat. 1939 októberében, az európai háború kezdetén Párizsból a Simplon Expresszel Budapestre indult, azzal a frivol kifogással, hogy a felesége által csomagolt kilenc koffert más vonatra fel nem vették volna. Briliáns ürügy, a ragaszkodás a kilenc kofferhez. Valójában a honvágy sodorta haza az egyébként világcsavargó Zsolt Bélát és feleségét, ahogyan a pesti keserű tréfa mondta hajdanán, hogy még elérjék az utolsó vonatot Auschwitzba. Zsolt Bélát 1942. július 16-án hívták be munkaszolgálatra, balszerencséjére kegyetlenségükről ismert századparancsnokok uralma alá. Zsolt Bélát sírásónak osztották be Ukrajna erdeiben. Két jóindulatú tiszt átkérte őt a haditudósító századba. A törzstisztek némelyike azonban megirigyelte az író jó sorát, és egy pusztulásra ítélt századhoz helyezték át.