Kibányászott "lignitbűnök" - A Rákosi-korszak egy bányászmérnökperének anatómiája

l'harmattan kiadó  | 2013  | papír / puha kötés  |  256 oldal

Libri Antikvárium
Az 1945 után meginduló, elsősorban ipari jellegű újjáépítés a hazai gazdaság egyik legfontosabb energiahordozó-forrásává tette a szénbányászatot, amelynek az 1949-ben megváltozott piaci feltételek is nagyobb hangsúlyt adtak. Azonban sem az ország természeti adottságai, sem pedig a bányák technikai elmaradottsága nem tette lehetővé, hogy megteremtsék az ötéves terv által meghirdetett vas és acél országát. A kommunista hatalmi érdekeknek alárendelt gazdaságpolitika sikertelenségének magyarázata és kivizsgálása így politikai üggyé vált, ám Péter Gábor állambiztonsági gépezete sem volt mindenható. Az 1951 és 1954 között zajló úgynevezett bányamérnökper egyike volt a félresikerült ügyeknek. A dokumentumkötet elsősorban arra vállalkozott, hogy a ,,bányászakták" segítségével folyamatában mutassa be az Államvédelmi Hatóság, majd az 1953 közepén megalakult egységesített Belügyminisztérium nyomozati, vizsgálati módszereit. Azt, hogy hogyan válhattak olyan szakemberek a rablógazdálkodás jellegű bányászati tevékenységet meghirdető kommunista párt áldozataivá, akik a jó minőségű, más célokra is felhasználható szénvagyon oktalan elherdálásának megakadályozására törekedtek.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó l'harmattan kiadó
Kiadás éve2013
Oldalak száma:256
Súly389 gr
ISBN2399958229198
ÁrukódSL#2112020766
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kristen Ciccarelli: Heartless Hunter - Szívtelen vadász - Libri Különleges KiadásKristen Ciccarelli: Heartless Hunter - Szívtelen vadász - Libri Különleges Kiadás