Kegyetlen ifjúság/Keserű mandula

Fülszöveg Palotai Boris két népszerű regénye közül a Kegyetlen ifjúság az írónő első regénye, amely 1943-ban látott először napvilágot, hősnője a későbbi-jellegzetes Palotai Boris-hősnők prototípusa: a serdülő lélek kitörő szeretetéhségével és érzékenységével környezetét felkavaró kamasz lány, ebben a regényben a félig, majd egészen árva Kádár Zsuzsa, akit rossz sorsa a két háború közti Magyarországon vet árvaházba, aki a kínzó szeretéhségtől űzött "feltűnési vágyában" a legnagyobbtól: a Haláltól sem riad vissza, hogy környezete figyelmét magára irányítsa. A Keserű mandula 1958-ban jelent meg először, nagy port kavarva, s heves indulatokat kiváltva, ami nem csoda, hiszen elsők között adott hírt szépirodalmunkban arról a hatalmas válságról és szenvedéssorozatról, amelyen a koncepciós perek áldozatainak hozzátartozói, sokszor éppen a leghívebb, legmeggyőződésesebb emberek mentek keresztül a társadalmi számkivetettség lefelé vezető állomásain. Ennek a regénynek is nő a hőse, Jovics Zsuzsa, akinek a férjét ártatlanul letartóztatták, s a fiatal, szerelmes, tehetségére éppen rácsodálkozó asszony egyenes, nyílt természete nem könnyíti meg az elárvult család számára a bizonytalanság elviselését, a "miért nincs bűnöm, ha van" érzésével való együttélést az ötvenes évek első felének nyomasztó hétköznapjaiban, mert négy esztendeig senki sem mondja, mondhatja ki nyíltan, hogy itt valami jóvátehetetlen, végzetes hibának kellett történni, hogy a férje ártatlan.