Török József, Tusor Péter, Tóth Krisztina

Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában

mta  | 2015  | papír / puha kötés  |  432 oldal

Libri Antikvárium
A II. Vatikáni Zsinat bezárása 50. évfordulója alkalmából kiadott kötet a Pápai Történettudományi Bizottsággal történő kooperáció keretében, illetve ennek nyomán született. Török József és Tusor Péter előszavát követően első része tanulmányokat tartalmaz, amik új szemszögből közelítik meg a zsinat és recepciója témakörét, míg második része a kooperáció keretében végzett tekintélyes anyaggyűjtés eredményét tárja az érdeklődők elé. A tanulmányok sorát Gárdonyi Mátéé nyitja, aki egy általános áttekintést adva mutatja be a teológia útkeresését a ,,szocialista társadalomban" a II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint. Rétfalvi Balázs Kovács Sándor szombathelyi püspök zsinati részvételével foglalkozik, melyhez többek között a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban őrzött gazdag forrásanyagot vonultatja fel. Sági György Brezanóczy Pál életútját vizsgálja, különös tekintettel II. Vatikáni Zsinati részvételére. Tóth Krisztina Klempa Sándor Károly zsinati szakértőnek a zsinat harmadik ülésszakáról egyházmegyéje papjainak írt beszámolóját adja közre közvetlenül egy résztvevő szemszögéből láttatva azt. A kötet nemcsak a konkrét zsinati részvételre koncentrál, hanem a határozatok, elképzelések megvalósításának lehetőségeit is felvillantja azokon a kereteken belül, amelyet a kommunista berendezkedés lehetővé tett. Jávor Miklós a hivatalos egyházi hierarchia egy aspektusát, a katolikus és protestáns ,,békeszervezetek"-et és ,,béketevékenység"-et vizsgálja a Kádár-korszakban. Beke Péter az Állami Egyházügyi Hivatal Szolnok megyei tevékenységét részletezi az 1970-es években. Benyhe Bernát pedig a Bokor közösség szerepét mutatja be a kötet legterjedelmesebb tanulmányában, széleskörű forrásfeltárás alapján. Az inventárium rész Tóth Krisztina bevezetésével indul, aki a kutatástervezést, a kutatás módszertanát, eredményeit és kilátásait veszi sorra. Ezek után következik a kutatócsoport által összeállított táblázat a magyar zsinati atyák magyarországi levéltárakban fellelhető hagyatékáról, amely kiváló tájékozódási pontul szolgál az e témával foglalkozó történészeknek. A kötethez név és helymutató, illetve az egyes tanulmányokról angol összefoglaló tartozik.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Az elsó lapon van 2 apró folt.
Kiadó mta
Kiadás éve2015
Oldalak száma:432
Súly200 gr
ISBN2310010573776
ÁrukódSL#2112670704
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban