Dr Kondorosi Ferenc, Dr. Muhoray Árpád

Katasztrófák kora

bíbor kiadó  | 2019  | kemény kötés  |  144 oldal

Libri Antikvárium
Dr. Muharay Árpád nyugalmazott polgári védelmi vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetének egyetemi docense és dr. Kondorosi Ferenc egyetemi tanár, jogászprofesszor közös könyvükben a katasztrófák világába kalauzolják el az olvasókat, az egyén szemszögéből vizsgálva a biztonsági kihívásokat, a kockázati társadalom vadhajtásait. A kötet szerzői az új katasztrófavédelmi törvény fókuszán keresztül ismertetik az emberekre leselkedő egyes elemi csapásokat, természeti veszélyeket, továbbá a civilizációs eredetű ipari szerencsétlenségeket, rávilágítva egyszersmind a védekezés lehetőségeire is. Meggyőződésük szerint az emberiségre váró, esetenként a világvégét idéző katasztrófák közül sokfajta veszély rendkívül közeli és konkrét. Éppen ezért a tábornok és a jogtudós úgy látja, itt az ideje, hogy a fenyegető körülményeket a társadalmak békéjéért, biztonságáért felelős államok és vezetőik felismerjék, hatásukat elhárítsák vagy enyhítsék. A könyv zárófejezete Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai következményekkel járó ipari szerencsétlenségének, a vörösiszap-katasztrófának torokszorító, hallatlanul izgalmas mentési, mentesítési és helyreállítási munkálatait mutatja be.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó bíbor kiadó
Kiadás éve2019
Oldalak száma:144
Súly300 gr
ISBN2310015058971
ÁrukódSL#2113041391
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói tavaszTörzsvásárlói tavasz