Katalin utca-Ókút

Szabó Magda írja regényéről: A Katalin utca, ahol valaha három szomszédos család gyermekei növekedtek, szerették egymást, veszekedtek vagy meghaltak, nemcsak egy képzelet szülte utca, hanem szimbólum is: az ifjúság és a bűntelenség jelképe. Ezért vágyódnak vissza belé azok, akik valamikor ott laktak, azt remélve, hogy problémáik megoldódnak, útjaik végre célba vezetnek, ha újra a Katalin utcából indulnak el reggelenként. Hasztalan sóvárgás: a három család egyike elpusztult - hogyan, miért, majd meglátja az olvasó -, nélküle pedig nincs, nem lehet ismét a Katalin utca; az életben maradottak sosem térhetnek vissza sem az ifjúság tovaszállt idejébe, sem abba a biztonságba, amit a bűnnélküliség tudata jelent... Az ókút, amelyet réges-rég betemettek már, a hajdanvolt ház udvarán állt, megfejthetetlen, ígéretes titkokat őrizve mélyében. Szabó Magda regénye alászállás ebbe az ókútba, a múltba, a gyermekkor világába. Abba a világba, amelyben képzelet és valóság oly természetes összefonódásban volt jelen, ahol minden valóságnál hatalmasabb volt a káprázat, ahol a mese, a játék állandó bűvöletében élt felnőtt és gyermek egyaránt, s ahol az otthon biztonságát csodálatos varázslók vigyázták. Szülők, rokonok, barátok népesítik be a regény lapjait s a várost, Debrecent. Utcák és emberi kapcsolatok titokzatos szövevényében próbál utat keresni a gyermek, akinek eszméléséről, örömeiről, félelmeiről, vagyis a gyermekkor káprázatáról szól az Ókút. Szabó Magda eleven sodrású, elbűvölő hangulatú regénye.