Pelle Józsefné

Karácsonyi ínyencségek

szalay könyvkiadó  | papír / puha kötés  |  151 oldal

Libri Antikvárium
Erdélyben születtem. Ott már kicsi koromban úgy nevelték a lányokat, hogy minden munkához értsenek. Nekem is állandóan a konyhában kellett sündörögni, hogy a krumplihámozástól az ünnepi vacsora elkészítéséig mindent megtanuljak. Kenyeret sütöttem, kecskét fejtem, szőttem és fontam, nyulaink is voltak, magam neveltem és vágtam le azokat. Korán megtanultam, hogy ételt nem szabad kidobni, mindent fel kell használni, még a kenyér héját is, nagyon jó prézlit lehet készíteni belőle. Kis kockákra kell vágni és megszárítani, jó lesz gombócba, vagy levesbe betétnek. A praktikusság, a célszerűség vezetett egész életemben, így persze a háztartás vezetésében, a főzésben is. A nagyanyámtól és az édesanyámtól örökölt tudást, tapasztalatokat és recepteket összegyűjtöttem, hozzá tettem saját tapasztalataimat, így állt össze az első szakácskönyvem, amit aztán követett a többi. A hivatásos szakácsok ritkán forgatják ezeket a könyveket, ők soha nem ismertek el engem. Igaz, hogy én soha nem is akartam velük versenyezni. Egész életemben megmaradtam egyszerű háziasszonynak, könyveimen keresztül a háziasszonyok tanácsadójának.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szalay könyvkiadó
Oldalak száma:151
Súly200 gr
ISBN2399981387100
ÁrukódSL#2112995956
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Új nyelv, új lehetőségekÚj nyelv, új lehetőségek