Kakasdi stációk

ELŐSZÓ A történelem változó sodrában nincsenek végállomások. Falvak alakulnak és tűnnek el. Egykor virágzó településeknek ma már csak egy-egy dűlő vagy puszta őrzi nevét. A dombok közé szorult völgységi falu, Kakasd életében is századokon át csak két dolog dacolt az idővel: a táj vonzása és a betelepülők hite, teremteni akarása. A történelem során a mindig újrakezdeni képes parasztember - legyen az magyar, német vagy székely - az előtte itt élők sokszor romokban álló településének életét folytatta tovább. A még álló épületeket rendbehozta, újakat épített, az elvadult földeket felszántotta, a szőlőket kitisztította. Tette, amit tennie kellett, amit tennie adatott. Mindig is izgatta az embert, hogy ott, ahol él, milyen népek, kultúrák vonzásában alakult, formálódott korábban az élet. Kakasd területén már az írásos emlékekkel vissza nem idézhető időkben is megtelepedett az ember. A falu nevét Kokasként először a XV. században említik. Ahogy közeledünk az időben, gyarapodnak az adatok, a tudósítások, a visszaemlékezések. A föld adta sorsnak mindig akadtak krónikásai: papok, tanítók, kutatók. Először 1936-ban Árvay János kísérelte meg összefoglalni szülőfaluja történetét. Mikor Kakasd történetét kértem Profesoromtól, fogalmam sem volt, hogy milyen munka vár rám. Pedig akkor nagyon örültem, hogy kidolgozhatom szülőföldem történetét, mert igen könnyűnek tartottam feladatomat és azt hittem, ezzel menekülök valami nehéz szakdolgozat elkészítésétől. Távol áll tőlem minden dicsekedés és nagyzolás, de azt kimondhatom; ha tudtam volna, mit jelent egy falutörténet megírása, akkor sosem vállaltam volna ilyet. Johann Fritz Langenauba való kitelepítése után sem feledkezett meg falujáról. Az 1979-ben megjelent munkában részletesen leírja történetét, a kakasdi németek szokásait. Sebestyén Adám e munkája hozzájuk kíván kapcsolódni. Könyve nem előzmények nélküli, hiszen korábbi írásai is a gyökereket kutatták.