Johannesz ifjúsága

európa könyvkiadó  | 1998  | kemény kötés  |  499 oldal

Libri Antikvárium
Mika Waltari 1951 februárjában hozzáfogott Johannesz Angelosz életének és a hajdanvolt Bizánc utolsó, tragikus évtizedének elbeszéléséhez. Amint nem kis öniróniával emlékezett vissza később erre az évre, a nyár vége felé döbbent rá, hogy hőse még el sem jutott Konstantinápolyba, amelynek ostromát és elestét a regény csúcspontjának szánta. Ekkor döntő elhatározással félretette a kéziratot, és a következő év márciusában elölről kezdte, illetve már Konstantinápolyba folytatta történetét. A kora tavaszi árvíz a vidéki nyaralójában alkotó Waltarit és művét is veszélyeztette: a jeges árban a kézirat egy része elveszett, az írót pedig ágynak döntötte a tüdőgyulladás. Johannesz Angelosz című regénye az év végére megjelent, a főhős ifjúságról szóló rész viszont feledésbe merült. "A könyv megjelenésével Johannesz Angelosz útra kelt, hogy soha többé ne térjen vissza hozzám" -írta róla Mika Waltari. De ebben az esetben Satu Waltarinak, az író egyetlen leányának jóvoltából a hős mégis visszatért megálmodójának halála után, hogy elmesélje ifjúságának kalandos vándorlásait a háborúktól feldúlt és újabb egyházi szakadástól fenyegetett Európában. Mika Waltari újra és újra megfiatalodó magyar olvasótábora is bizonyára örömmel fogadja az egyik kedvence történelmi regénysorozatának ezt a megkésett kötetét, amely a világtörténelem sorsdöntő korszakának monumentális korszakának monumentális körképét tárja elénk a biztos kezű alkotóművész palettájának ragyogó színeivel.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1998
Oldalak száma:499
Súly449 gr
ISBN2399971234285
ÁrukódSL#2111237154
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély