Johannesz ifjúsága

Mika Waltari 1951 februárjában hozzáfogott Johannesz Angelosz életének és a hajdanvolt Bizánc utolsó, tragikus évtizedének elbeszéléséhez. Amint nem kis öniróniával emlékezett vissza később erre az évre, a nyár vége felé döbbent rá, hogy hőse még el sem jutott Konstantinápolyba, amelynek ostromát és elestét a regény csúcspontjának szánta. Ekkor döntő elhatározással félretette a kéziratot, és a következő év márciusában elölről kezdte, illetve már Konstantinápolyba folytatta történetét. A kora tavaszi árvíz a vidéki nyaralójában alkotó Waltarit és művét is veszélyeztette: a jeges árban a kézirat egy része elveszett, az írót pedig ágynak döntötte a tüdőgyulladás. Johannesz Angelosz című regénye az év végére megjelent, a főhős ifjúságról szóló rész viszont feledésbe merült. "A könyv megjelenésével Johannesz Angelosz útra kelt, hogy soha többé ne térjen vissza hozzám" -írta róla Mika Waltari. De ebben az esetben Satu Waltarinak, az író egyetlen leányának jóvoltából a hős mégis visszatért megálmodójának halála után, hogy elmesélje ifjúságának kalandos vándorlásait a háborúktól feldúlt és újabb egyházi szakadástól fenyegetett Európában. Mika Waltari újra és újra megfiatalodó magyar olvasótábora is bizonyára örömmel fogadja az egyik kedvence történelmi regénysorozatának ezt a megkésett kötetét, amely a világtörténelem sorsdöntő korszakának monumentális korszakának monumentális körképét tárja elénk a biztos kezű alkotóművész palettájának ragyogó színeivel.