David Safier

Jézus szeret engem

ulpius-ház  | 2010  | papír / puha kötés

Libri Antikvárium
Marie csinos, kedves lány. Egyetlen hibája van csak: mindig rossz férfiba szeret bele, és erre mindig későn döbben rá. Mint legutoljára is, amikor csak az oltár előtt kap észbe és mond nemet vőlegényének. A botrány persze nem marad el, a megszégyenített Sven bosszút esküszik, Marie pedig kénytelen visszaköltözni a szülői házba. Ahol a tetőhöz hasonlóan az ott lakók élete is sürgős felújításra szorulna. Hamarosan meg is jelenik egy ács, aki nemcsak jóképű és vonzó, hanem megértő és önzetlen is. Marie úgy érzi, végre megtalálta álmai pasiját. De boldogsága ezúttal sem tart sokáig: a karizmatikus idegen azt állítja magáról, hogy ő Jézus, aki azért jött vissza, hogy megvívja végső csatáját a Gonosszal. Egy futóbolonddal hozta össze a balsorsa, netán egy szélhámossal? Vagy Isten fia valóban újra leszállt a földre, hogy ha nem is az egész emberiséget, de legalább Mariét megváltsa, és boldoggá tegye? A német David Safiernek, a Pocsék karma egy csapásra világhírűvé lett szerzőjének második könyvéből - amely éppoly könnyed, szellemes és élvezetes, mint az első - bizonyságot szerezhetünk, hogy igenis, vannak még csodák, csak hinni kell bennük.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 590 Ft

A termék megvásárlásával

459 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó ulpius-ház
Kiadás éve2010
Súly300 gr
ISBN2310016864533
ÁrukódSL#2112318724
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 590 Ft

A termék megvásárlásával

459 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Reggő Dániel: Viking vér - Vazul fiaiReggő Dániel: Viking vér - Vazul fiai