Jeruzsálemi évtized

Kőbányai János ötödik könyve - akár az előzőek is - több műfajból és ennek megfelelően: több stílusrétegből áll össze. Esszé, novella, riport, tárca, napló. A sokféle megközelítés mögül ezúttal körvonalazódik egy eddig nem próbált írásépítmény szerkezete is: a regényé. A Jeruzsálemi évtized nemcsak a ,,világ szívében" töltött világtörténelmi fordulatokban is bővelkedő krónikája, de egy hős - aki ,,véletlenül" az önmaga azonosság-keresztrejtvény-képletei megoldásával foglalatoskodó szerző - fejlődésregénye is. Egy mellékszálon pedig az újságírás és fotózás, az írói mélységélességek műhelyproblémáin és konfliktusain vezet végig. Mindehhez színpompás hátteret, egzotikusan különös szereplőket és rítusokat, ünnepeket, s nem utolsó sorban megváltó eszméket a Judeai-sivatag ösztövér szikláira épült, három világvallás forrásául szolgáló város kínál. S maga a keretet adó évtized (1983-1993) önszerveződése is kitalálhatatlan regényhelyzetet teremt: világbirodalom omlik össze, amelynek háborút és békét vajúdó rengéshullámai éppen Jeruzsálem környékén torlódnak napihír-milliárd eseménysorba. Vérbe és reménybe. A Jeruzsálem-megfigyelőpont különleges: a szellem és a történelem eredetének közeliségével átitatott rálátást kínál az újra - régi-újra? - rajzolódó Európa, és civilizációjának változásaira is. S elsőül persze Magyarországéra, amelynek oly különös-ellentmondásos kapcsolata a Szentfölddel.