Isten újtestamentumi ökonómiája

living stream ministry  | 2007  | papír / puha kötés  |  456 oldal

Libri Antikvárium
Az Újtestamentum következetesen és progresszív módon felfedi, hogy a Háromegy Isten-az Atya, a Fiú és a Szellem-hogyan adja át az Ö életét és természetét a hívőknek. Az Isten újtestamentumi ökonómiája c. tanulmánykötetben Witness Lee a Szentírás közel 60 éves kutatása alapján átfogó képet ad Isten céljáról és tervéről. E terv magába foglalja a Háromegy Isten minden cselekedetét az Ö szíve vágyának beteljesítésére: Önmaga kiterjesztésére és kifejezésére a hívők által. A kezdet a négy evangélium, ahol a Háromegy Istent mint Fiút látjuk, aki az Atyával és a Szellem által él és tevékenykedik. A Fiú a Háromegy Isten megtestesülése Jézus Krisztusban, Isten sátrában és templomában, aki Isten életét éli Isten királyságának megvalósítására. Isten ökonómiájának következő szakaszát a Cselekedetek könyvétől a Júdás leveléig tartó rész tárja fel, ahol a Háromegy Isten Szellemként munkálkodik, mint Fiú az Atyával. A Szellem a Háromegy Isten betetőződése a gyülekezetben - Krisztus Testében, Isten templomában, Isten királyságában és Isten házában. A gyülekezet Krisztust éli Isten testületi kifejezésére. A végeredményt a Jelenések könyve tálja elénk, ahol a Háromegy Istent a Megváltónak az Örökkévalótól való hét Szelleme képviseli. A hét Szellem a Háromegy Isten felerősödése a győztes gyülekezetben, amely az arany mécstartókban és az Új Jeruzsálemben éri el fejlődésének tetőpontját. Az Isten újtestamentumi ökonómiája az Újtestamentum alapos tanulmányozásnak gyümölcse. Nem felszínes benyomásokat közöl, nem is egy száraz, szisztematikus elemzést tár elénk, hanem a Háromegy Isten tervét fedi fel előttünk, a mi csodálatos Háromegy Istenünk minél nagyobb mértékű megtapasztalására ösztönözve az olvasót.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 6 490 Ft

A termék megvásárlásával

649 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó living stream ministry
Kiadás éve2007
Oldalak száma:456
Súly500 gr
ISBN2399960610311
ÁrukódSL#2111039962
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 6 490 Ft

A termék megvásárlásával

649 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély