Nemeshegyi Péter

Isten népének szolgái - Az egyházirend teológiája

agapé  | 1994  | papír / puha kötés  |  96 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ: Néhány évvel ezelőtt papszentelésen vettem részt a tokiói székesegyházban. Összegyűlt az ünnepségre a város hívőinek apraja-nagyja. Három fiatal diakónus térdelt fehér albában, az oltár előtt. Jól ismertem őket, mert hat éven át együttlaktam velük a tokiói egyházmegyeközi papneveldében. Egyikük katolikus családban született; a másik kettő felnőtt korában talált rá Krisztusra, és lett keresztény. Most ott térdeltek a szentélyben az érsek előtt, hogy visszavonhatatlanul elkötelezzék magukat Isten népének papi szolgálatára. Az érsek, Sirajanagi Péter, láthatóan meg volt hatódva. Mégis a szentelendőkhöz intézett beszédében kemény szó jött az ajkára: "Ha valaki közületek most nem adja oda magát feltétel nélkül Krisztusnak, távozzék e helyről." Kissé meghökkentem e szigorú szavak hallatára, és ránéztem a három térdelőre, hogy nem rendíti-e meg elhatározásukat az érsek felhívása. De ők szájukat összeszorítva, szemüket lesütve ott térdeltek tovább rendületlenül. Ők már azzal az elhatározással jöttek, hogy Krisztuséi lesznek egészen. Úgy is lett. Az érsek, kinek püspökszentelésén valamikor én is résztvettem, fejükre tette kezét, és elmondta a szentelési imát, kérvén Istent, hogy adja a krisztusi papság kegyelmét ennek a három ifjúnak. És akkor megtörtént a csodálatos láthatatlan esemény: a Szentlélek erejéből ők hárman Krisztus szavának, szeretetének, testének-vérének és bocsánatának hordozói lettek Isten népe és az egész világ számára. TARTALOM: Bevezető 5 Rövidítések jegyzéke 7 Közvetítők Ember és vallás. A vallási közvetítők szerepe 9 Vallási közvetítők Izrael népében 17 Az egyetlen közvetítő: Jézus Krisztus 24 Krisztus Egyháza Isten papi népe 28 Isten népének szolgái az újszövetségi Szentírás szerint 30 Jézus és az apostolok 31 Az apostolok munkatársai 34 Átmenet az apostolok korából az apostolok utáni korba 40 Az egyházirend a történelemben 49 Az ókori Egyház 51 A középkori Egyház 61 A papi szolgálat teológiája A papi szolgálat lényege 84 Különböző paptípusok 89 Krisztus papjai a mai világban 92
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó agapé
Kiadás éve1994
Oldalak száma:96
Súly150 gr
ISBN2310013467034
ÁrukódSL#2112369084
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték