Jodie Berndt

Imádkozz Isten Igéjével a gyermekedért

patmos records  | 2022  | papír / puha kötés  |  356 oldal

Libri Antikvárium
EGY KÖNYV, MELY ÖRÖKÉRVÉNYŰ BÁTORÍTÁST JELENT, ÉS JAVASLATOKKAL SZOLGÁL OLYAN SZÜLŐK SZÁMÁRA, AKIK SZERETNÉNEK MÉG NAGYOBB ODAADÁSSAL IMÁDKOZNI GYERMEKEIKÉRT. Szülőként nincs annál nagyobb megtiszteltetés, mint hogy az imáinkon keresztül együttműködhetünk Istennel, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy céljai megvaló-suljanak szeretteink életében. Ezt a húszéves évfordulóját ünneplő "modern klasszikust" most átdolgozott és kibővített kiadásban olvashatjuk. A könyvből megérthetjük, hogyha szülőként a Bibliára hagyatkozunk a vágyaink és kéréseink megfogalmazásakor, azzal meg-nyitjuk az ajtót Isten gondviselő szeretete előtt, és megszabadulhatunk olyan érzé-sektől, mint a gyermekeinkkel kapcsolatos aggodalom és félelem. Az Imádkozz Isten Igéjével a gyermekedért című könyv megtanít arra, hogyan imádkozzunk a gyermekünkért olyan fontos területeken, mint például a hite, a jellemének fejlődése, a biztonsága, a kapcsolatai vagy a jövője. Teljesen új fejezetek szólnak arról, hogyan imádkozzunk a gyermekünk identitástudatának alakulásá-ért, valamint azért, hogy bölcsen használja a technológiai eszközöket. Ötleteket kapunk ahhoz is, hogyan adjuk tovább az imádkozás örökségét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 24 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó patmos records
Kiadás éve2022
Oldalak száma:356
Súly423 gr
ISBN2310010873364
ÁrukódSL#2112514249
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 24 990 Ft

A termék megvásárlásával

2 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték