Illúziók fogságában - A magyar történelemről kicsit másképp

papirusz book  | 2013  | puhatáblás, ragasztókötött  |  128 oldal

Libri Antikvárium
E könyv írója föltette a kérdést: valóban a balsors tép bennünket, vagy máshol kellene keresni annak okait, hogy nemzeti ünnepeinken nem győzelmeket ünnepelünk, hanem tragédiákra emlékezünk? Ivánfy Jaksity György ezzel az új kötetével kényes területen portyázik. Talán igazából nem is lenne olyan kényes, ha múltunkkal - az elmúlt ezer évvel - reálisan szembe tudnánk nézni, ha a különböző "oldalak" nem feszülnének egymásnak ilyen végtelen indulattal. A könyv nem biztos, hogy csillapítja ezeket az indulatokat, sőt. Viszont a józan észhez szól, arra késztet, hogy gondoljuk végig múltunkat, de ne a tankönyvi kánonok szerint. Próbáljuk meg kicsit másként, ahogy ő. A szerző végigvezet különböző történelmi helyzeteken, rávilágít egy-egy történelmi személyiség tetteire és jellemére. Ha figyelmesen olvassuk sorait, talán több lesz bennünk is a belátás. Ivánfy Jaksity Györgyöt prózaíróként ismerhettük eddig. Többek között a Látóhatár című irodalmi folyóiratban jelentek meg novellái, majd elment Belgrádba diplomatának, ezzel is bizonyítva sokoldalúságát. Visszatérte után filmnovella pályázaton nyert díjat, majd megjelent első regénye, melyet újabb kötetek követtek.  Prózája mindig érdekes és olvasmányos, de regényeit, elbeszéléseit mindig nagy kihagyásokkal jelenteti meg. Mostani könyve nem igazán illeszkedik munkái megszokott sorába. Műfaját meghatározni sem nagyon tudom, talán történelmi esszé, történelmi "kiáltvány". Mindenképpen olvasmányos munka. Következtetései meghökkentőek és egyediek, ezért is vonzhatja magához és keltheti fel akár a szakmai, akár a nagyközönség figyelmét és érdeklődését.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó papirusz book
Kiadás éve2013
Oldalak száma:128
Súly180 gr
ISBN2399997100854
ÁrukódSL#2107919083
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 490 Ft

A termék megvásárlásával

149 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kriminálisan jó válogatásKriminálisan jó válogatás