Identitásom és végső kérdéseim

Természetesen az ötvenes évek első felében is szüntelenül gyötört, hogy a Rákosi-rendszer feltételei között a napjaim főidejében és legálisan nem csinálhattam, amire - úgy véltem - hivatva vagyok. Mégis, a lelki erőm lényegileg töretlen volt, részben azért, mert meg voltam győződve róla, hogy a Rákosi-rendszer abszurduma nem tarthat sokáig, másrészt azért, mert Szabó Lajoshoz fűződő szoros kapcsolatom védőburkában úgy éreztem, hogy a várható fordulat után egy nagyon erős szellemi közösség tagjaként kezdhetem majd átépíteni az életemet. Emellett fiatal voltam és egészséges. Húsz évvel későbbre elsősorban a legutóbbi feltétel változott meg: reálisan gondolkodva arra kellett számítanom, hogy egy súlyos infarktussal a hátam mögött az életem az átlagosnál jóval rövidebb lesz. Politikai szempontból ebben az időben is eléggé bizakodó voltam ugyan, kutatómérnöki egzisztenciám viszont - éppen a sikeressége miatt - egyre jobban behálózott és igénybe vett. Legálisan művelhető műszaki tudományos kutatási területemnek voltak ugyan olyan témakörei, amelyek alapvető - átpolitizáltan filozófiai - elhivatottságom szempontjából sem voltak irrelevánsak, ezek azonban a szóban forgó terület perifériáján helyezkedtek el, s ezeket nem lehetett tartósan a tevékenységem centrumába vonni."