Huszonkét nap, vagy az élet útjának fele

Fülszöveg A kitűnő német író a magyar Pen Club meghívására huszonkét napot töltött hazánkban. Megismerkedik mindazzal, amit meg szoktunk mutatni a hozzánk látogató külföldieknek, és azzal is, amit nem; gyönyörködik a Gellérthegy, a Duna-part panorámájában, bejárja Pest félreeső, zegzugos utcáit, kisvendéglőkben üldögél, elragadtatva szemléli a Nagycsarnok őszi, színpompás bőségét, remekül mulat a Lukács-fürdőben, ellátogat a Dunakanyarba, nem leplezi tréfás bosszankodását apró-cseprő visszásságaink felett. Könyve mégsem puszta útinapló csupán, mert itt-tartózkodásának jelen idejét, a huszonkét nap cselekménysorát át- meg átszövik a visszaemlékezés szálai. Az író töprengései, egy-egy kérdést újra meg újra körbejáró gondolatai visszanyúlnak élete régebbi eseményeihez, gyerekkorához, a háborúhoz, a hadifogság időszakához, ahhoz a döntő fordulathoz, mely a fasiszta neveltetésű fiatalemberből önmagával szembenéző, régi énjével keményen leszámoló férfit teremtett. Fühmann nemcsak jelenünkkel ismerkedik, nemcsak élő íróinkkal, lírikusainkkal beszélget eleven irodalmi problémákról, ismerkedik történelmünkkel, nyelvünk múltjával is, fordítja klasszikus költőinket: mély rokonszenvvel, belülről fakadó kíváncsisággal közelít hozzánk. Naplója, mely lapról lapra, spontán feljegyzésekből szemünk láttára kerekedik műalkotássá, ritka élményt nyújt; nagyon okos, nagyon mulatságos olvasmány