Háborús emlékiratok I-II.

"Egész életemre szóló határozott eszményképet alakítottam ki Franciaországról... Érzelmi énem természetesen mesebeli hercegnőnek vagy falfestmények Madonnájának képzeli Franciaországot, olyannak, akire különleges és kivételes sors vár. Ösztönösen hiszek abban, hogy a gondviselés csodálatos sikerekre vagy elrettentő balsorsra szánta. Ha mégis úgy fordul a kocka, hogy tetteit és történelmét középszerűség jellemzi, akkor az az érzésem támad, hogy ez olyan lehetetlen eltévelyedés, amely a franciák hibáinak és nem a haza nemtőjének tulajdonítható. De gondolkodásom tényeken alapuló oldala is arról győz meg, hogy Franciaország csak akkor talál igazán magára, amikor az élre kerül, mert csak a nagy vállalkozások képesek ellensúlyozni azokat a bomlasztó csírákat, amelyeket Franciaország népe magában hordoz." Így kezdi emlékiratait a 20. század Franciaországának egyik kiemelkedő politikusegyénisége, aki 49 esztendős koráig ,,csak katona" volt, és akit a rendkívüli körülmények kirobbanása emelt ki máról holnapra a névtelenség homályából.