Glamoráma

Mára egyértelműen kiderült, Bret Easton Ellis thrillere megelőzte a korát. A terror és a paranoid bizalmatlanság itt olvasható kettős története savként marja szét a hollywoodi celeb- és modellvilág csillogását. A központi figurák az 1990-es évek igazi bennfentesei: a színfalak mögött mozognak, azokban a terekben, amelyeket a földi halandók csak a médiából és szuperprodukciókból ismerhetnek: műsort forgat róluk a Music TV, amely ekkoriban, a webkettes robbanás előtt élte fénykorát, túl sokat keresnek, ezért a fölösleges pénzből éjszakai klubokat nyitnak, a legmenőbb márkákat népszerűsítik. Minden este olyan partikba mennek, ahol több bekezdésbe telik felsorolni a jelen lévő hírességeket. De a jólét és a mámor olyasmit takar, amiről az elbeszélőnek fogalma sincs. A forgatások egymásba érnek, és végtelen tükörtermeket nyitnak meg. Mi a valóság? Melyik a saját magánéletem, és meddig tart a szerep, amit el kell játszanom? Mit keresnek a fiókomban ezek a hamis útlevelek, és miért tartunk itthon ipari mennyiségű vadonatúj fegyvert? A szereplők és az olvasó foga vacogni kezd, hiszen nem kapnak választ ezekre a kérdésekre, és azt sem tudhatják, egyáltalán mikor és kinek lenne biztonságos feltenni őket. Veszélyes mélység nyílik meg, és ők csak tévelyegnek a peremén, tudatlanul. Az illúzió szó jelentése egészen megfoghatatlanná válik. Ellis idegborzoló klasszikusa tudtán kívül a harmadik évezred kerítéseit, válságait és globális otthontalanságát idézi meg. A hidegrázás folytonossá válik, és fogalmunk sincs róla, honnan sújt le a következő fenyegetés.