Jókai Mór

Fráter György

kriterion kiadó  | 2002  | kemény kötés  |  589 oldal

Libri Antikvárium
Fráter György (1482-1551) - horvát származású erdélyi államférfi, bíboros, Szapolyai János katonája volt, majd pálos szerzetes lett; 1527-től a királlyá választott Szapolyai legbizalmasabb tanácsadója. A mohácsi vész utáni zűrzavaros időszakban a szétszakadt ország egyesítésére törekedetté Az egységes magyar királyság újrateremtéséért kénytelen volt hitegető, kétszínű politikát folytatni, fondorkodni, hol a törökkel, hol a némettel szemben. Ebben a minden politikai és vallásos izgalmak általános káoszában kellett Fráter Györgynek keresni az utat a maga nemzete számára. Az igazságosan ítélő történetbúvár előtt Fráter György nemcsak korának, de nemzete történetének legnagyobb diplomatájaként fejlődik elő." - írja róla Jókai. Az erdélyi fejedelmek nemhiába tekintették politikai mesterüknek Frátert, a török és német között ők is csak diplomáciai fogásokkal és ügyességgel tudták fenntartani Erdélyt további másfél századon át. Tartalom I. rész 5 J. Fényes Buda vára! 7 II. Magister kaminarius 30 III. >>Nem férfi, csak inas!<< 63 IV. Fráter György 71 V. Dobzse László 78 VI. A mi Urunk 87 VII. Pára és lélek 104 VIII. A márvány-ara 107 IX. Több fény, több homály 116 X. Törvényszék egy halott fölött 123 XL Fokról fokra 130 XII. Vissza! 134 XIII. >>Ultimus surculus masculus<< 135 XIV. Kísértetek és kísértések 149 XV >>Hanyatló szép hazám<< 163 XVI. Szent Pál feje 166 XVII. >>Lutherani comburatur<< 173 XVIII. A király haragja 176 XIX. Sok beszéd, semmi tett 186 XX. Az ős-országgyűlés 200 XXI. A kalandosok 213 XXII. Mohácsnál 220 XXIII. Két király egy országban 233 XXIV A sajóládi remete 241 XXV. Hogy csinálják az ellenségeket 244 XXVI. Az >>egy<< magyar 248 XXVII. A királyhalál legendája 253 XXVIII. A lengyel fehér asszony 257 XXIX. A titkos ellenség 261 XXX. A védő angyal 266 XXXI. >>Flectere si nequeo superos, acheronta movebo<< 271 XXXII. A világosvári tréfa 278 XXXIII. >>Több is veszett Mohácsnál!<< 282 XXXIV. A trónfoglalás 289 XXXV. Igazság-e, vagy mese? 297 XXXVI. Az angyali korona 301 II. rész 305 I. Az első bankó 307 II. A hét vendégfej 310 III. Az orgyilok 318 IV. Gritti 321 V. Junisz bég 386 VI. Jó Török Bálint 426 VII. Péter vajda 445 VIII. Izabella 467 IX. Mire jó a lutheránus vallás? 474 X. A fatális lencse 479 XI. A szultán pecsétje 487 XII. Ünnep és gyász 491 XIII. Fiatalanya 494 XIV. Buda ostroma 500 XV. A szabadító szultán 518 XVI. A fekete herceg 537 XVII. Székesfehérvár veszedelme 546 XVIII. Az új ellenségek 551 XIX. >>Vitéz Török Jánosról emlékezem<< 558 XX. Sic fata volunt 573 XXI. A pálos barát 577 XXII. Ulomán basa 582 XXIII. Hetven napig temetetlen 589
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 800 Ft

A termék megvásárlásával

380 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó kriterion kiadó
Kiadás éve2002
Oldalak száma:589
Súly500 gr
ISBN2310023816624
ÁrukódSL#2113170121
Kötéskemény kötés

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 800 Ft

A termék megvásárlásával

380 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes