Dr. Lea Waters

Fókuszban az erősségek

ursus libris  | 2017  | füles, kartonált  |  376 oldal

Libri Antikvárium
"Rendkívüli hatást gyakorol a gyerekekre, ha a nevelés során elsősorban az erősségeikre fókuszálunk, ahelyett hogy állandóan a gyenge pontjaikat igyekeznénk korrigálni. Nemcsak a rugalmas ellenálló képesség fejlesztésében, az optimizmus kialakításában és a célok elérésében segíti őket, hanem növeli az önbecsülésüket és az energiaszintjüket, így immunisabbá válnak a korunkban szinte járványként jelentkező depresszióval és szorongással szemben. A szerző, Lea Waters több mint 20 évre visszatekintő szakmai pályafutása során azzal szembesült, hogy sok szülőnek nehézségei vannak ezzel a váltással, mert a hagyományos, megcsontosodott nevelési elvek miatt "vakká" váltak az erősségekre. Ezért könyvében számos javaslattal és gyakorlati példával illusztrálva mutatja be, hogyan kommunikáljunk a gyerekeinkkel, hogyan tárjuk fel erősségeiket és képességeiket, hogyan használjuk a pozitív érzelmeket erőforrásként, hogyan kezeljük a viselkedési problémákat, és hogyan beszéljük meg a nehézségeket okozó helyzeteket és érzéseket. Továbbá rámutat még egy pozitív tapasztalatra: módszerét alkalmazva a szülők különösen izgalmasnak és gyümölcsözőnek találják majd a gyereknevelést."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 300 Ft

A termék megvásárlásával

330 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó ursus libris
Kiadás éve2017
Oldalak száma:376
Súly537 gr
ISBN2310014783676
ÁrukódSL#2112667941
Kötésfüles, kartonált

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 300 Ft

A termék megvásárlásával

330 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Czernák Eszter: Cserebere az erdőbenCzernák Eszter: Cserebere az erdőben