Faust

A páratlanul gazdag és szinte minden műfajban kiemelkedő alkotást felmutató goethei életmű darabjait nehéz lenne fontossági sorrendbe állítani, mégis talán kevesen vitatnák azt a megállapítást, hogy Goethe központi, fő műve a Faust. A dráma kiindulópontja, a Faust és Mefisztó, azaz a tudós és az ördög között kötött szerződés közismert, mára már irodalmi, zenei és képzőművészeti közhellyé vált. A Faust Goethe korától napjainkig kikerülhetetlen mű maradt, s azóta sem született olyan elemzés vagy színpadi interpretáció, amely az olvasók-nézők számára végső megnyugvást jelentene. A filológusok könyvtárnyit összeírtak magáról a toposzról és Goethe művéről is, a dráma azonban a meghódítására törő számtalan elemzés dacára is rejtélyes mű maradt, tele titkokkal, Goethe egész életén át érlelt kérdésekkel. Hogy szerzője életében is kiemelt szerepet foglalt el a mű, azt az is jelzi, hogy alkotója huszonegy éves korától ötvenhét éves koráig dolgozott rajta, és halála előtt nem sokkal lepecsételte a kéziratot, mintegy elzárva az utókor elől.

Goethe titkai azonban nem öncélúak, hanem arra szólítanak fel, hogy vegyük fel velük a harcot, szálljunk szembe mindazzal, amit homályosnak, misztikusnak, áthatolhatatlannak hiszünk. A fausti megismerésvágy, a merev előítéletek és a képmutató erkölcs elleni küzdelem az első részben, a nagyvilág, a közélet visszásságai miatti kiábrándulás a második részben bizonyos szempontból egyáltalán nem titokzatos, hanem nagyon is ismerős hőssé teszik Faustot. Az olvasó és a főhős közös küzdelme révén válhat Goethe drámája azzá, ami: a megismerés drámájává, a világot ésszel, érzékekkel kifürkészni törekvő ember kulcsművévé.