Andrejev, Leonyid

És ki vagyok én?

cédrus művészeti alapítvány  | 2023  | puhatáblás, ragasztókötött  |  231 oldal

Libri Antikvárium
Csehov kortársának, a mára szinte elfeledett Leonyid Nyikolajevics Andrejevnek (1871-1919) a drámakötetét tartja kezében a kedves olvasó. Andrejev a maga korának népszerű drámaírója volt, és jelentős prózai hagyatéka mellett több mint húsz drámából álló életművel rendelkezik. Tudatos újító és kísérletező ebben a műnemben, minden drámai alkotása különös kísérlet a dráma műfaji határainak kitágítására. Andrejev prózai munkái közül többnek létezik magyar nyelvű fordítása, néhány drámai alkotása is olvasható magyarul, de önálló drámakötettel nem rendelkezik, azaz el- mondható, hogy ez a kötet hiánypótló jellegű. A szerző riasztó képletet állít fel emberi létezésünkről, de közben olyan értékek után kutat, amelyek segítenek a túlélésben: terapikusan is javasolt a drámák olvasása, lelki gyógyulás céljából. Legfőbb üzenetsora, hogy a művészi létezés, a művészet magasabb rendű, mint a hétköznapi, monoton emberi vegetálás. Csak nosztalgiával vegyes irigységgel lehet visszagon- dolni arra a korra, ahol ilyen formátumú művészek éltek, és így gondolkodtak a művészetnek az emberi létezésben betöltött szerepéről.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
szép, újszerű
Kiadó cédrus művészeti alapítvány
Kiadás éve2023
Oldalak száma:231
Súly266 gr
ISBN2310014885561
ÁrukódSL#2112658589
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Reggő Dániel: Viking vér - Vazul fiaiReggő Dániel: Viking vér - Vazul fiai