És aztán...

FÜLSZÖVEG 1987 februárjában megjelent a budapesti Magvető Kiadó gondozásában a Tények és tanuk sorozatában Végállomás Lisszabon című munkám. Ebben a könyvben leírtam a birtokomban lévő eredeti okiratok, naplóm, s emlékezőtehetségem alapján a magyar királyi külügyi szolgálatban eltöltött hétesztendős munkásságomat. Szigorúan ragaszkodtam a tényekhez, eddig sincs tudomásom történetíróról, aki az ott leírt akármelyik okmányomat vagy állításaimat megcáfolta volna. Az igazat írtam, ahogy láttam és átéltem az eseményeket a jövendő magyar történetírók számára. Ez a második könyvem tulajdonképpen az első folytatása, amelyben a magam életét írom le, 1947-től 1979. december 31-ikéig, nyugalomba vonulásom dátumáig. Sokkal hosszabb időszakot ölel fel, mint az első (hét évvel szemben 33 évet), emigráns életem viszontagságait. Ebben a könyvben már nincs szó politikáról, még Magyarországról is ritkán. Naplójegyzeteim és emlékezetem alapján írtam le, amit leírtam. Igyekeztem kereskedelmi életem különböző fázisait optimista formában bemutatni, pedig ezek nem mindig voltak rózsásak. Annyi minden történt velem kereskedelmi tevékenységem folyamán, hogy egyik-másik dátum vagy esemény színhelye és időpontja talán nem teljesen felel meg az igazságnak. Megkíséreltem tárgyilagos maradni. A könyvben szereplő személyek nevét érthető okokból megváltoztattam. A helynevekkel sok bajom volt. Új működésem idejére esett az Egyenlítőtől délre fekvő gyarmatok önállóvá válása. Az új vezetők a földrajzi nevek legnagyobb részét megváltoztatták, néha többször egymásután is. Ezért és főleg azért, mert e területekről még ma sincs megbízható, új földrajzi térkép, legtöbbször a régi neveket használom, - ahol lehetett az új neveket vettem át. Miért írtam ezt a könyvet? Az emigráns vagy szórvány magyarok közül nagyon kevesen írták le 1945 utáni életüket. Pedig ez is hozzá fog egyszer tartozni egy korszak jobb megismeréséhez. Úgy vélem, hasznos munkát teljesítettem. Nagyon sokan elhulltak a nehéz, keserves időben, amelyre nem voltak felkészülve. Keveseknek sikerült új "karriert" csinálni. Én magamat a két véglet közötti középútra helyezném. Azt a sok keserűséget, megnemértést, lealázást, hálátlanságot, tegyük még hozzá, néha személyi rosszindulatot egyik emigráns sem tudja elfeledni. Álljanak itt soraim tanúbizonyságul, hogy szívben nem tudtunk elszakadni szülőhazánktól, akkor sem, ha akartunk. A második generációnk ez már könnyebb. Igyekeztem üzleti tevékenységemet, amelyre rá voltam szorítva, mint annyi más millió, inkább a jó oldalról megvilágítani. A rosszat, amelyben bőven volt részem, inkább csak megemlítem. Aki elolvassa könyvemet, ne azzal tegye le, hogy íme még egy siránkozás. Inkább azt szeretném, ha azzal fejezné be soraim olvasását, hogy "Mit ér az ember, ha magyar?" Megfogadta az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb portugál regényírónak a kritériumát: "A tiszta igazságot, de fátyollal letakarva." Vissza