Érzelmek iskolája

magvető könyvkiadó  | 2005  | kemény kötés  |  492 oldal

Libri Antikvárium
Gustave Flaubert eredetileg 1869-ben megjelent műve egyike a világirodalom legjelentősebb alkotásainak, időtálló remekeinek, amely ugyanakkor kiadása óta heves viták gyújtópontjában áll. Az önéletrajzi ihletésű mű két barát, Frédéric Moreau és Deslauriers életútját követi 1837-től 1867ig: két fiatal felnőtt próbálja valóra váltani szép reményeit, miközben a történelem újabb és újabb fordulatot vesz. "A mai olvasót bizonnyal ez ragadja meg az Érzelmek iskolájában, a fiatalok hánykódása, egy egész nemzedék vívódása a történelem hullámai között, egy forradalom hőseié, mártírjaié és vámszedőié, s hol velük, hol csak mellettük a szemlélődő Frédéricé, a »minden gyengeség emberéé«, aki egyik ábrándtól, egyik nőtől a másikhoz sodródik, hogy végül is az emlékben találja meg kénytelen nyugalmát. A tiszta szerelem énekéből egy egész korrajz bomlik itt ki, ebből pedig az ifjúság, az ifjúi lét nagy regénye, az emberélet szép reggeléé, amikor illúzióinkat és vágyainkat a valóságnál is valóságosabbnak tartjuk, mindenre képesnek érezzük magunkat, s uralkodni vélünk a történelmen, s amikor legjobb perceinkben egynek tudjuk magunkat a legősibb korokkal, a legtávolibb népfajokkal, az élőkkel és a halottakkal, s akár az egész univerzummal."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 500 Ft

A termék megvásárlásával

250 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magvető könyvkiadó
Kiadás éve2005
Oldalak száma:492
Súly250 gr
ISBN2310007045897
ÁrukódSL#2111275239
Kötéskemény kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 500 Ft

A termék megvásárlásával

250 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély