Élő víz

immanuel alapítvány  | 2010  | papír / puha kötés  |  305 oldal

Libri Antikvárium
Ha azt mondom: Liu Csen-Jing, nem sokan kapják fel a fejüket a szerző nevére. Ha azt mondom: A Mennyei ember egy új könyvét veheti kézbe az olvasó, akkor Magyarországon is százezrek szíve dobban egy nagyobbat az örömtől. A hitéért, meggyőződéséért rengeteget üldözött, és Kínában töltött felnőtt életének csaknem a felét börtönben töltött pásztornak A Mennyei ember címen megjelent életrajzát rengetegen olvasták magyarul is. Szintén nagy azoknak a száma, akik magyarországi látogatása során személyesen is találkozhattak vele, és merítettek hatalmas bátorítást és felfrissülést abból a szeretetből és erőből, ami lényéből és szolgálatából áradt. Az Élő víz című kötetben erőteljes üzenetek szólalnak meg a friss víz néha borzongató, máskor frissítő erejével. A sok életrajzi elemben is bővelkedő fejezetek egyben Kína másik arcát is feltárják az olvasó előtt. Legnagyobb ereje azonban abban áll, hogy az ,,Új szem újat lát" igazsága alapján úgy tud szólni európai és minden földrészen nagyszámú hallgatóságához, hogy az igazság tükrét a szeretet őszinteségében tartja olvasói, hallgatói elé...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 700 Ft

A termék megvásárlásával

170 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - név/ajándékozási beírással
Kiadó immanuel alapítvány
Kiadás éve2010
Oldalak száma:305
Súly319 gr
ISBN2399977745365
ÁrukódSL#2110597685
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 700 Ft

A termék megvásárlásával

170 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kriminálisan jó válogatásKriminálisan jó válogatás