Egyelőre...

Az angliai általános sztrájk idején egy szép napon meglátogattam a híres La Mortola-kertet Ventimiglia mellett. Amint ezen a gyönyörű helyen sétáltam, utam egy ismeretlen, alacsonytermetű hölgy mellett vezetett el, aki valami árnyékos beszögellésben ült és olvasott. Az a helyzet, ahogy olvasott, emlékezetembe idézett egy másik, hasonlóképpen alacsonytermetű hölgyet, aki mindig igen kedves volt nékem. Olvasás közben jegyzeteket készített egy kis szelet papírra. Észre kellett vennem, milyen figyelmesen elmerült az olvasmányában és kíváncsi voltam, mi lehet az, ami ennyire leköti. De ezt sohasem sikerült megtudnom. Azt sem tudom, ki volt ez a hölgy és soha többé nem is láttam ez életben. Minden valószínűség szerint turista volt, akárcsak jómagam és nyilván tudomása sem volt arról, hogy képzeletemben egyszerre középpontjává válik mindannak a szépségnek, ami itt körülvesz. Már tudniillik részben ő, részben az a hölgy, akinek emlékét bennem felidézte. Aztán folytattam utamat a part felé, ott leültem és amint eltöprengtem mindenféle dolgon, ami Angliában, Itáliában és általában a világon történik, ez az imént fölidézett és életrehívott emlék összekeveredett a gondolataimmal, majd szinte keretükké vált és ugyanakkor ez az itt elmondandó és csak kissé formába öntött történet egy pillanat alatt kialakult a képzeletemben. Hirtelen életre kelt. Legnagyobb része már jóideje meg volt bennem, természetesen minden forma vagy megszemélyesítés nélkül. És most egyszerre csak megelevenedett. Hazamentem és írni kezdtem. A könyvben szereplő kert természetesen semmiféle tekintetben nem azonos a La Mortola-kerttel, amely csak megindítója volt bennem a fantáziának és annak a képnek, amely kialakulóban lévő gondolatokat és a kialakulás stádiumában lévő világot igyekszik bemutatni. A szakadékot és a Caatingat hiába keresné bárki is La Mortolában. De ennek a napsütötte földnek csodálatos talajában sok mindenféle dolog terem és ez a regény, - amelyet hálásan ajánlok a kert igazi tulajdonosainak, hálásan és kissé bocsánatkérően is, amiért ennyi sok szabadságot vettem magamnak, otthonukkal kapcsolatban, - csak legkisebb és legfrissebb gyümölcse ennek az őserejű termékenységnek.